2018. március 12., hétfő

Újrakezdés Laetare vasárnapján

Bagota, Szent Anna templom, Szentmisére készenlétben
Áldozás utáni könyörgés, Bagota 2018.III.10
2018. március 10.-én Laetare vasárnap első vecsernyéjének idején találkoztunk lelki megújulásra az ógyallai plébániához tartozó Bagota filiálison. A lelki megújulás kezdetén alkalmat adtunk a  nagyböjti szentgyónás elvégzésére. Majd elénekeltük Nagyböjt 4. vasárnapjának vecsernyéjét, s a Szent Anna templom főoltáránál szentmisét ünnepeltünk. A Jeremiás Siralmairól szóló előadással, valamint szeretetvendégséggel, és testvéri beszélgetéssel folytatódott  ez a találkozás.
Bagota, Szent Anna templom, 2018.III.10

Az idei Laetare-vasárnap tehát egyfajta újrakezdést jelent a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai számára. Nyolc hónap szünet után újra lesznek alkalmak, ahol közösen is zsolozsmázhatunk, s ünnepelhetjük a szentmisét annak régi rítusa szerint. Nyilván a nagyobb távolságok miatt előfordul
majd, hogy nem tudunk mindig minden találkozni, s a találkozási pontok is többfelé lesznek, a tágabb Duna-mente különböző helyein.  Ugyanakkor ez mások számára könnyebbé és hozzáférhetővé teheti  a bekapcsolódást, akik számára Mátyusföld távol volt. A legközelebbi alkalom Fehérvasárnap délutánjára van tervezve az ógyallai Szent László templomba.