2011. december 6., kedd

Roráte misék Galántán


Szent István király templom
Advent folyamán, amikor a liturgikus kalendárium engedi, a reggeli 6 órai szentmisét Roráte miseként ünnepeljük. A Roráte adventi Mária-mise, amelynek kezdőéneke a Rorate caeli. A hétfő reggeli Roráte pedig a római rítus hagyományos szertartása szerint végezzük, négy ministránssal és tömjénfüsttel, missa cantata, azaz énekelt mise módján, mivel ez a hétfő reggeli alkalom a heti "gyakorlómisénk" is egyben. Gyertyafények mellett tartjuk a szentmisét, amelyre szép számmal érkeznek a hívek is. Szerencsére velünk tart kántor urunk is. A hagyományos adventi népénekek mellett, helyet kap az énekrendben a magyar gregorián is, a Kyrie, Sanctus és Agnus pedig a Missa de beata gyönyörű gregorián dallamán szólal meg. A szentmise után énekelt Úrangyala következik, amelyet nagyon szívesen énekelünk. Az adventi korai felkelés, egyébként jó hatással van rám. Ösztönöz, hogy este időben térjek nyugovóra. Reggel nyugodtabban lehet időt szánni a zsolozsmára is, jobban, mint napközben. A Roráte után nagyon jól esik egy kis meleg reggeli és tejeskávé. S kezdődhet a nap többi munkája. A korai felkelés által a délelőtti feladatok is sokkal ügyesebben végezhetők el. Az egész napot beragyogja a reggeli Roráte.

Józsa Attila