„Régi hagyományból tudjuk, hogy szent János egyszer megmérgezett italt ivott, s midőn ő szokása szerint ivás előtt azt keresztvetéssel megáldaná, a mérges ital nem ártott neki. Azért, midőn a pap a bort szenteli s megáldja, kéri a jó Istent, hogy ő, mint minden áldások kutfeje és atyja, isteni malasztja által őrizzen meg minket minden testi és lelki veszélytől, s mindazokat, kik e szentelt borból isznak, áldja meg ideig s örökké tartandó javakkal. Azonfölül a bor a szeretet jelképe; azért néhol a pap megáldott bort nyujt a jelenlévőknek ivásul, mondván: „Igyátok sz. János szeretetét.“... „igyátok sz. János áldását,“ vagy ti elváláskor egymásnak azt kívánjátok, hogy sz. János áldása maradjon veletek: ez annyit tesz, mintha mondanátok: Távol legyen tőlünk minden fondorkodás, harag vagy viszálkodás és irigység; s italunktól távol legyen minden ártalom; sőt mértékletes és békes legyen egész éltünk; szeressük Istent és szeressük egymást, mint János; áldjuk egymást, jót kívánjunk és jót tegyünk egymásnak, mint János.“ (A Romai Katholika Anyaszentegyház ünnepeinek szertartásai, Szaniszló József, Szombathely, 1847)
A szertartás a Rituale Strigoniense szerint latinul történt. Az ünnepélyes megáldás után természetesen az új bor kóstolásra is került egy kátalani hidegtálas vacsora mellett. A karácsonyi ünnepi hangulatot az együtt elénekelt vesperás és kompletórium koronázta meg. Jó volt a karácsonyt is megosztani, egy kicsit együtt lenni, ünnepelni, szent János áldásával eltelni...