2015. augusztus 8., szombat

"Et defecerunt in vanitate dies eorum"

"Et defecerunt in vanitate dies eorum " - "Hiábavalóságokban fogyatkoztak el napjaik"  de ps. 77.

A zsoltárokat imádkozók tapasztalata, hogy  zsoltározás közben egy-egy sor erőteljesebben megmutatkozik, láttatja magát, megérint, megszólít. Múlt csütörtökön a feljebb idézett sorra figyeltem fel. Egybecseng ez egy olyan igével, amelyre az idén húsvét után lettem figyelmes, amikor egykori esperes atyámat temettük, a halotti offíciumból Jób szavai vésődtek belém: "Omnes diei mei breviabuntur, solum superest mihi sepulchrum" - " Megrövidülnek az én napjaim, már csak a sír vár reám!" Talán az idei kerek születésnapomnak is része van abban, hogy jobban elgondolkodtat a földi idő múlása, s megszólítva érzem magam, hogy a nekem juttatott időt még jobban használjam fel papi kötelességeim, feladataim teljesítésére.

Mit jelentenek ezek a szent idézetek a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan szempontjából?

Nagyon is értékes, jelentős idő az, amit az imádságra fordítunk. Nem tarthatjuk elveszett időnek. 
De nem tarthatjuk azt sem elveszett időnek, amit  hitünk titkainak és kincseinek tanulmányozására fordítunk. Sem azt, amit egymással való találkozásra és segítségre szentelünk, sem amit embertársaink üdvére kifejtünk.
 Az imádság, a régi rítusú szentmise, a katekizmus, a szkólaszolgálat, az apostoli munka  igazán nem nevezhetők hiábavalóságoknak.
Megrövidülő földi napjainkban szívleljük meg az apostol szavait:  "Legyetek állhatatosak és rendíthetetlenek, buzgólkodván mindenkor az Úrnak dolgában, hiszen tudjátok,  hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban."  ( 1Kor 15,58) Attila plébános