2020. december 27., vasárnap

Egy évtizednyi ismerkedés az ősi szertartással


Egy nyárvégi vasárnap - 2008-at írtunk - repülőre ültem Pozsonyban, irány Róma. Este az örök városban, a Szent Péter bazilikában még elértem a vecsernye Magnificat énekét, este tízig ültem a Szent Péter tér szökőkútjánál és csak szemléltem az elém táruló gyönyörű látványt. Addig csupán kétszer jártam Rómában - azóta sajnos, nem jutottam el oda - 1992-ben egy szlovák zarándok csoporttal rohantuk végig a legfontosabb szenthelyeket, másodszor a Nemzetközi Ministránstalálkozó alkalmával szerveztem egy busznyi ministráns részvételét. A harmadik alkalommal  azonban csak egyedül jöttem Rómába, hogy mindenféle kötöttség nélkül járhassam be nemcsak a közismert látnivalókat, hanem sok egyéb helyet is, amelyek, mint a liturgia történetével foglalkozó doktorandusz-hallgatót érdekeltek. S volt utamnak egy másik célja is, be akartam szerezni egy latin misekönyvet, az 1962. évi kiadás szerintit. Ez a római tartózkodás nagy élmény marad számomra.

Minden előzetes tervem sikerült, rengeteg látnivalóval, tapasztalattal gyarapodtam, s egy misekönyvet is sikerült beszereznem az ősi római rítus celebrálásához. Ez volt az az év, amikor XVI. Benedek pápa szabályozta a római szertartás korábbi formájának használatát az egyházban. A római út óta még másfél év telt el, hogy lassan elsajátítottam ezt az ősi miseformát. Megtanulásában motivált az, hogy mint áldozópapnak, akinek a misézés mindennapjai részét képezi, s liturgiatörténettel foglalkozó doktorandusznak ne csupán szakirodalomból szerzett elméleti ismeretei legyen a római szertartásról,hanem valós tapasztalatai, ünneplés-élményei. Nem voltam negatívan elfogult az ősi rítussal szemben, hiszen ténylegesen nem is ismertem, inkább kíváncsiság és őszinte érdeklődés vonzott felé, egyszerűen szerettem volna megismerni szertartásainkat, rítusunkat mélyebben.Egyébként erősen történelmi érdeklődésű vagyok. A stúdiumok során olvasott írások egy része, mint egy ósdi, elmaradott, lecserélendő, megváltoztatandó formát, mutatták be a régi gyakorlatot, (s biztosan akadt is benne ilyen, főleg a kivitelezésben) de bennem gyanút ébresztett ez a hozzáállás. XVI. Benedek pápa szándékai és szemléletmódja nagyon tetszettek, s a régi rítussal kapcsolatban törvénykező motu proprio apostoli levél kedves meglepetés volt számomra a pápától, mert valahogy gyermekkoromtól kezdve, igaz csak közvetve, a nagymácsédi sekrestyében található latin könyvek segítségével, meg a templom tárgyi kultúrájának segítségével, de megérintett a latin egyház ősi rítusának fénye, hasonlóan, ahhoz ahogy egy fényévekre távol ragyogó csillag fénysugara elér hozzánk. 

A Rómában vásárolt misekönyv egy üres lapjára feljegyeztem az ünnepelt szentmisék dátumait, innen látom most, hogy 2010-től heti rendszerességgel tudtam bemutatni, üunepelni, felajánlani régi rítusú szentmisét, mégpedig az énekelt formában, ministránsokkal, kiváló orgonista szolgálatával és hívekkel egyetemben a galántai plébániatemplomban, hét és és fél éven keresztül rendszeresen. Nagy hála és köszönet mindenkinek, akikkel együtt ünnepelhettünk. Az utóbbi három és fél évben alig volt lehetőségem a régi rítus szerint misézni. Maradt hiányérzetem is az ősi rítus ismeretetét illetően, mert sosem volt lehetőségem végig ünnepelni egy teljes ünnepkört, hogy láthassam az egészet, folyamatában és a napok kibontakozásában. 


 Tíz év után most ebben történt változás, az idei évben a járvány okozta helyzet - s éppen ez - lehetővé tette, hogy a tavaszi lockdown alatt gyakorlatilag a teljes nagyböjtöt megünnepelhettem az ősi rítus szövegeivel, olvasott mise formájában. A Szent Háromnap és Húsvét valamint nyolcadának liturgiáját is. Most október-novemberben az évközi idő utolsó szakaszát, valamint a Mindenszentek és Halottak napját tarthattam meg csendes misékkel. Valami jó is a rosszban... Merthogy a papi léleknek jót tesz az ilyen pusztaság, amit azonban az Úr jelenlétében tölt el, ez most már tapasztalati tény számomra. És hogy lélekben gazdagító az ősi rítus ismerete. Az idei karácsony előtt három nappal tudtuk meg itt a komáromi járásban, hogy a járványveszély miatt a karácsonyi ünnepkört is a hívek jelenléte nélkül kell ünnepelnünk, betiltotta a hatóság a hívek összejövetelét a nyilvános istentiszteletekre..., sőt még az individuális látogatást is a templomban. Ezt a tényt inkább most nem kommentálom. Így életemben először ünnepelhettem a karácsony három szentmiséjét az ősi rítus szerint, s ez most a nyolcad alatt is folytatódik. Kényszer szülte lehetőség. Látszólag egyedül álltam a sötét karácsonyi éjszakában az ógyallai templom főoltáránál a karácsonyfák és viaszgyertyák fényében, s mégsem egyedül, hiszen a mise az Egyház áldozata, s ez sokkal tágabb és mélyebb valóság, mint az éppen összegyülekezett hívek csoportja. A megtestesült Ige fénye beragyogta ezt az idei különleges, csendes éjszakát is, s velem ünnepelt az angyalok kórusa is... Úgy tűnik, a karácsonyi lockdown még eltart jópár napig, könnyen lehet, hogy Vízkereszt utánig tart ez a helyzet, de most méginkább tudatosul bennem, hogy  az Úr a mi osztályrészünk, mindenünk, akiért egyedül létezünk, vagyunk, akinek adunk imádást és hódolatot a kultusz belső és külső elemeiben egyaránt. Ádvent kezdete óta folyamatosan tanulom és énekelgetem az Esztergomi Graduále dallamait is.  A graduále- és offertórium tételek még kifognak rajtam, de az Introitus, Alleluja, Communio dallamait szépen sikerül elsajátítani. Ez az igyekezetem szépen kiegészíti az ősi rítus megismerésének folyamatát. Mindezt húsz év papság után, bár azért  néhány szép tételt és ordináriumot kispap éveim során is énekeltünk a szeminárium  konventmiséjén.


Egy évtized a világ sokféleségével, olyan eseményekkel, történésekkel, amiket korábban elképzelni sem tudtam. Vannak köztük kellemetlen, szomorú, nehéz dolgok is, s nagy kegyelmek, vígasztalások, lehetőségek. Ez utóbbiakhoz tartozik a a római szertartás korábbi úzusa megismerésének és celebrálásának lehetősége papi életemben.  

Sokszor előbukkan gondolataimban a római rítus következő kérése:-  "ut inter mundanas varietates, ibi nostra fixa sint corda, ubi  vera sunt gaudia"(Per annum XXI) "A világ sokfélesége között szívünk csak ahhoz ragaszkodjék, ahol az igazi örömök vannak."   Az ősi rítus az igazi örömökhöz vezet és segít. Józsa Attila