2011. áprílis 30-a emlékezetes nap volt és marad a nagymácsédi hívek számára. Most itt elsősorban nem a nagy zivatarra és a jégesőre gondolok, ami hirtelen lezúdult a falunkra, habár az is nagyban megkeserítette a szorgos nép életét. Nem is az egy napon megkeresztelt öt csecsemőre, pedig ez is elég nagy ritkaság falunkban. A helyi Keresztelő Szent János templomban egy olyan örömteli eseményre került sor, amilyenre több mint 40 éve nem volt példa: a szentmisét a hagyományos liturgia (az egyetlen római rítus úgynevezett rendkívüli formája) szerint mutatta be a pap.
Az eseményre nem minden előzmény nélkül került sor. Szülőfalumban több hívőt megszólított a régi rítus, és felfedezte benne azt az utat és lehetőséget, amit szent Anyánk az Egyház bőkezűen kínál gyermekeinek. Többen elkezdtük megismerni és tanulni a hagyományos liturgiát. Ezen ismerkedés közben döbbentem rá, hogy 2011. áprílisában lesz két ministrásunknak is a tíz éves házassági évfordulója. Szinte magától értetődött, hogy a hálaadó szentmisét a hagyományos formában kérjék. Ezt a szentmisét ugyan a plébánosunk nem tudta elvállalni a rítus kellő ismeretének hiányában, de nagy jóakaratot és kedvességet tanúsítva megengedte, hogy a szentmise a régi rítusban legyen megünnepelve a nagymácsédi templomban.
Az engedély után felkérték Józsa Attila galántai esperes plébánost, aki szívesen elfogadta kérésüket, hiszen Nagymácsédon nőtt fel, és itt, ennél az oltárnál született és erősödött papi hivatása. Miután megszületett az egyezség hogy áprílis 30-án -Húsvét utáni szombaton- lesz az énekes szentmise, elkezdődtek a felkészülések a szent liturgiára. A ministránsi feladatokat (1.és 2. akolitus, turifer és ceremonár) nagymácsédi férfiak látták el. A kántori szolgálatot a galántai kántor vállalta magára. A szentmisén énekelt a nagymácsédi szkóla is.
A szentmisére szép számban jöttek el a hívek, annak ellenére, hogy a szentmise kezdete előtt nagy jégeső zúdult a falunkra, így aki nem indult el 40 perccel a szentmise előtt a templomba, szinte bőrig ázott. A szentmise után sikerült pár hívővel beszélnem, szinte kivétel nélkül mindannyiuknak tetszett a rendkívüli rítus. Kedves emlékeket idézett fel sokukban, többen meg is jegyezték, hogy a válaszok még mindig ismerősek számukra. A liturgikus ünneplésen való résztvételen kívül még egy kedves elemre figyeltem fel a szentmisével kapcsolatban: ahogyan a rendezett mozgásokkal a pap és a ministránsok körbemozogták (szinte körbetáncolták) a főoltárt! Ezzel is megadva neki a tiszteletet. Újból régi rangjára emeltetett a ”kellékek” kategóriájából.
Végezetül szeretném mindazoknak kifejezni köszönetemet, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a rendkívüli rítus szerint szentmise lehetett celebrálva Nagymácsédon: XVI. Benedek pápa úrnak a Summorum pontificum motu proprioért, László és Attila atyáknak, a kántornak, az aszisztenciának, énekeseknek, és minden kedves hívőnek, aki részt vett a szentmisén. Mindannyiukat áldja meg az Isten örökös áldásával!
