2011. augusztus 7., vasárnap

Hagyományos rítusú kerékpártúra

Közösségépítő túrára hívjuk a hagyományos rítust kedvelő tagokat és szimpatizánsokat. A tavalyi komáromi út kellő tapasztalataival felvértezve az idén 2011. augusztus 17-én újabb kerékpártúrát szervezünk. Az útvonal, ahogy a program is a tavalyihoz képest kissé módosult, és a résztvevők tűrőképességének függvényében még változhat is. A terv szerint a túra Somorjáról indul majd, a Nagy-Duna mentén Vajka és Bódafa érintésével Bős és Bacsfa lesznek a közbünső állomások, majd visszatérve Somorjára megközelítőleg 60 km-es körtávot teljesíthetünk. A túra során természetesen nem maradnak el az énekes zsolozsmák és a szentmise sem. Ezek helyszínéről és a részletes útleírásról a későbbiekben még tájékoztatunk. Az érdeklődők jelentkezhetnek a káptalan e-mailjén: capitulum.lsib@gmail.com.