Templombúcsú - Szent István király tiszta szívvel...

„Magyar hazánk, te jó anya,

fiad dícsérd ma, őt dalold,

zengjen a himnusz dallama,

hozzá, ki mindig pártfogolt.”

2011. augusztus 20-án a római rítus rendkívüli formájában bemutatott szentmisével tisztelegtünk nemzetünk szent apostoli királya és államalapítója előtt, kiben egyben a magyarság és a galántai templom védőszentjét is ünnepeltük. Szent István király, első a magyar királyok közt, kinek születését a „Saul megtérését kiimádkozó” (ÉE) Szent István vértanú az isteni kegyelemnek köszönhetően egy látomásban közli és egyben névadójául is szolgál Géza fejedelem születendő gyermekének. A görög Stephanos latinul korona, s e nagy és bölcs király, ki elsőként kapja meg a koronát, Isten fejedelmi terveinek gyümölcseként, kivezeti a magyarságot a sötétségből, majd hálából a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlja.

„Tiszta szívvel, szóval, ésszel

zengjük Istent szent beszéddel,

vígadozz Magyarország!”

A Szent jobb körmenetre emlékezve idézte fel Józsa Attila esperes plébános a Szent István király körüli máig is élő egyházi hagyományokat, és az Európa szívében több mint 1000 évet átívelő keresztény magyarság töretlenségét a hagyományokban és azok őrzésében. Ennek tiszteletére ünnepeltünk a régi rítusban, mely nagyjából azt az ezer évvel ezelőtti állapotot tükrözte a szentmisében, mely Szent István korára is jellemző volt, melyet ő is hallhatott, ezzel mintegy rámutatva az Egyház kortalanságára és töretlenségére, mely az örök Krisztus jelenlétében ugyanaz tegnap és ma és holnap is.

A szentmise szombat este 6 órakor kezdődött és a hívek szép számban megjelentek, több mint százan töltötték meg a padokat. Először vehették kezükbe a CLSIB misefüzetét is, melyből aktívan nyomon követhették a mise menetét, és együtt imádkozhattak a ministránsokkal. A régi rítus élménye láthatóan mély nyomot hagyott bennük, a megfoghatatlan mégis érzékelhető misztérium immár sokadszorra hódította meg a hívek szívét. A szentmisét követő vecsernye pedig feltette rá a koronát. Sokak számára az énekes zsolozsma még viszonylag új volt, és kissé bátortalanul énekelték a válaszos zsoltárokat, de gyerek és felnőtt egyaránt tudatában voltak annak, hogy e szent térben most az Isten imádása folyik, mely formálja és alakítja lelkünket.