2015. augusztus 26., szerda

Liturgikus tábor Galántán

Az idén először került megendezésre Szlovákiában a hagyományos liturgia iránt térdeklődők tábora. Miután 2007.07.07-én Őszentsége, XVI. Benedek pápa kiadta a Summorum Pontificum kezdetű rendelkezését, nálunk is egyre többen akadnak -papok és laikusok egyaránt-, akik meg akarják ismerni Anyaszentegyházunk gazdag kincseit, élő hagyományait. Ez a megismerés sokaknál idővel átalakul a hit megélésének formájává és a szentségi élet részévé válik.

Káptalanunk tagjai már 2010-től rendszeresen résztvettek a hagyományos liturgia magyarországi táborain. Voltunk Gödöllőn, Szegeden, Szombathelyen, Perbetén, Vácott és Sopronban is. Innen jött az ötlet, hogy ha Magyarországon működnek ezek a találkozások, meg kellene próbálni Szlovákiában is megszervezni egy hasonló tábort. Tudtuk, hogy több helyen végzik a hagyományos liturgiát, ismertünk is pár papot és hívőt egyaránt, de nem tudhattuk előre, lesz-e érdeklődés a kezdeményezésünk iránt.

  A kezdeti határozatlanság miatt nem sok időnk maradt a szervezésre. Szétküldtük a meghívókat. Az első liturgikus tábor helyszíne Galánta lett. Itt minden adott volt, amire szükségünk volt. Elsősorban egy -a hagyományos liturgiát ismerő és szerető- pap. Másodszor egy megfelelő szállás. A galántai City Hotelben voltunk elszállásolva. Azonkívül, hogy közel van a templomhoz, itt kitűnő feltételeket biztosítottak számunkra: a szobákon kívül egy nagy kongresszusi termet is volt módunk használni. Itt voltak az előadások, az imaórák és a kötetlen, ismerkedő beszélgetések is.

A tábor augusztus 21-én kezdődött. Dél körül találkoztunk a plébánián, majd átvonultunk a hotelba ebédre. Ebéd után a hagyományos szentmise ünnepi formájának (ún.missa sollemnis-nek) bemutatásmódjáról tartott előadást Józsa Attila galántai esperes. Ezt rögtön gyakorlati próba is követte, hiszen nehéz megjegyezni mindazokat a feladatokat, liturgikus cselekményeket, amelyeket a ünnepi szentmise keretében a szent szolgálattevőknek (szubdiakónus, diakónus, pap) és az asszisztenciának (ceremóniamester, akolitusok, turifer) el kell végezniük.

A szentmise 19:00-kor kezdődött. Sranko László atya mutatta be, neki segédkeztek mint diakónus Takács Dénes atya, és mint szubdiakónus Eliáš Jozef atya. A szentmise votív szentmise volt a Szent
Keresztről. Pozsonyből jött énekeseknek köszönhetően megszólalt a szentmise eredeti propriuma. Ritka az ilyen alkalom, kevés helyen tud elhangzani szentmiséken az az ének, amit az Anyaszentegyházunk előír. Általában mi hívek -és papok is- beérjük a szentmiseének pótlásával. Pénteken Galántán felzendült a latin introitus, graduale, offertórium és a communio is. Fontos, hogy a misét énekeljük, és ne csak a misén énekeljünk.

A hagyományos rítus nem ismeri a koncelebrációt, ezért a résztvevő papok külön külön is miséztek a fő- illetve a mellékoltárokon. Furcsa, és mégis felemelő érzés volt látni, ahogyan egyszerre 3 csendes szentmisét is bemutatnak a templomban. Mint azokban az időkben, amikor még egy-egy plébánián több pap is szolgált. Ez azon is elgondolkoztatja az embert, hogy bizony a szentmisének határtalan értéke van akkor is, ha egy emberekkel megtelt székesegyházban, díszes pompával mutatják be, de akkor is, ha a pap a mellékoltárnál, egy ministránssal mutatja be a szentmisét. A szentmise értéke független a hívek számától, érzéseitől, aktivitásától.

A szentmise prédikáció nélkül is egy óráig tartott. Utána jól esett egy kis vacsora a hotelban. Ezt követően újra lehetőség nyílt ismerkedni, beszélgetni. Szinte mindenki a liturgiáról, az Isten tiszteletéről beszélt. Micsoda nagy kincseket kapunk mi az Egyháztól! Szeressük és óvjuk a szent liturgiát, annak minden előírását, mert általa tudunk bekapcsolódni a mennyei liturgiába!

Szombaton 07:30-kor kezdtük el a laudest, szent István királyról, a galántai plébániaközösség védőszentjéről. Ezt szlovák nyelven énekeltük. A reggeli után újra az esperes úr beszélt nekünk. Elsősorban a régi rítus, az ún. extraordinaria helyzetéről, lehetőségeiről, kilátásairól, nem utolsósorban gondjairól beszélt. Mindannyian szinte lélegzetelállva hallgattuk, mert éreztük és tudtuk, hogy amit mond, az nem egy elmélet csupán, hanem a mindennapi élet tapasztalatai. Amit akkor és ott mondott nekünk, annak súlya volt.

Ezekután átvonultunk a templomba. Még az ünnepélyes szentmise előtt bemutatta a maga csendes szentmiséjét a többi pap. Újra három szentmisét mutattak be a templomban. (Ekkor döbbentem rá, hogy bizony milyen szegényes az a templom, amelyben nincsenek mellékoltárok!) A szombati ünnepélyes szentmisét Takács Dénes atya mutatta be, diakónusként Balogh Károly atya,
subdiakónusként Viliam Zemančík atya segédkezett.

A szombati napra esett Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe. Újra felhangzott az Anyaszentegyházunk által előírt latin proprium. Az orgonát -ugyanúgy mint pénteken- Ternócky István orgonaművész szólaltatta meg.

A szentmise után döbbentünk rá, hogy milyen gyorsan elfutott az a pár óra, amit együtt eltölthettünk. Már csak az ebéd maradt hátra. A „Csóka” étteremben ebédeltünk. Aki tehette, maradt még ez ideig és megbeszéltük az átélt élményeket. Abban egyetértettünk, hogy jövőre újra meg kell szervezni a tábort. Ha lehet, akár 5-6 naposra is.

A tábor megszervezése több érdekes dologra is rávilágított. Elsősorban itt arra gondolok, hogy a hagyományos liturgia iránt nagyon erős az érdeklődés országszerte: több mint 30 laikus és 7 pap vett részt a táborban. Szlovákia legkülönbözőbb helyeiről jöttek papok, hívek egyaránt: a kassai, szepesi, zsolnai, nyitrai, pozsonyi és nagyszombati egyházmegyékből. Általában a fiatalabb papok, és a fiatalabb hívek között terjed a liturgia rendkívüli formája, ami nagy bizakodásra ad okot. Másodsorban az is megmutatkozott, hogy templomaink mennyire kevéssé vannak felszerelve a hagyományos liturgia végzésére. Még a tábor megszervezése közben az egyik legnagyobb gondot a megfelelő dalmatikák (két piros és két arany) beszerzése okozta. A zsinat utáni reformok bevezetésénél sok „felesleges” liturgikus ruha került tűzre, sok áldoztatórács került ki a templomainkból. Ezen a téren rengeteg még a munka előttünk. Igazi kihívás ez a régi rítusú közösségek számára.

A tábor alatt több elképzelés, ötlet született. Most itt az idő, hogy mindent alaposan átgondolva, mérlegelve, meg is valósítsunk párat ezek közül - semmit sem téve elébe Isten dicséretének!

A szervezők nevében:
Gál István

2015. augusztus 8., szombat

"Et defecerunt in vanitate dies eorum"

"Et defecerunt in vanitate dies eorum " - "Hiábavalóságokban fogyatkoztak el napjaik"  de ps. 77.

A zsoltárokat imádkozók tapasztalata, hogy  zsoltározás közben egy-egy sor erőteljesebben megmutatkozik, láttatja magát, megérint, megszólít. Múlt csütörtökön a feljebb idézett sorra figyeltem fel. Egybecseng ez egy olyan igével, amelyre az idén húsvét után lettem figyelmes, amikor egykori esperes atyámat temettük, a halotti offíciumból Jób szavai vésődtek belém: "Omnes diei mei breviabuntur, solum superest mihi sepulchrum" - " Megrövidülnek az én napjaim, már csak a sír vár reám!" Talán az idei kerek születésnapomnak is része van abban, hogy jobban elgondolkodtat a földi idő múlása, s megszólítva érzem magam, hogy a nekem juttatott időt még jobban használjam fel papi kötelességeim, feladataim teljesítésére.

Mit jelentenek ezek a szent idézetek a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan szempontjából?

Nagyon is értékes, jelentős idő az, amit az imádságra fordítunk. Nem tarthatjuk elveszett időnek. 
De nem tarthatjuk azt sem elveszett időnek, amit  hitünk titkainak és kincseinek tanulmányozására fordítunk. Sem azt, amit egymással való találkozásra és segítségre szentelünk, sem amit embertársaink üdvére kifejtünk.
 Az imádság, a régi rítusú szentmise, a katekizmus, a szkólaszolgálat, az apostoli munka  igazán nem nevezhetők hiábavalóságoknak.
Megrövidülő földi napjainkban szívleljük meg az apostol szavait:  "Legyetek állhatatosak és rendíthetetlenek, buzgólkodván mindenkor az Úrnak dolgában, hiszen tudjátok,  hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban."  ( 1Kor 15,58) Attila plébános