 |
| A piarista szkóla |
Gödöllőn találkoztunk először, a régi rítus kedvelőinek találkozóján. A Kecskeméti Liturgikus Kör számomra egészen addig csak egy szép és színvonalasan szerkesztett weblapot jelentett. Sok anyagot találni ott a régi rítusról, a mise- és énekrendről, melyek alapjául szolgáltak káptalanunk misefüzetéhez is. Meglepődtem, hogy Talmácsi József, a Liturgikus Kör vezetője milyen érdeklődéssel kísérte figyelemmel füzetünk megjelenését. Váltottunk pár eligazító e-mailt, ami azonban elég volt ahhoz, hogy tudomást szerezve részvételünkről, József is felutazzon Gödöllőre. Valahogy így kezdődött...
 |
| Mise a dómban |
 |
| Az utánpótlás |
Beszélgetéseink folyamán rájöttünk, hogy egymás mellett, de egymásról mit se tudva szinte ugyanazokat a mérföldköveket vettük, a régi rítushoz való közeledésben számtalan ponton egyezett a két káptalan életútja. Például mindketten szeptember 14-én, bár igaz, hogy egy év eltolódással (2009-2010) vállalkoztunk az első régi rítusú mise celebrációjára, ugyanúgy szívesen szerkesztjük a blogot, az énekrendeket, füzeteket, kedveljük a magyar nyelvű zsolozsmát stb. S mivel amúgyis testvérvárosokból jöttünk, úgy éreztük, abszolúte kézenfekvő, hogy a két Kodály város, Galánta és Kecskemét közötti barátságot lelkiekben is érdemes lenne gazdagítani. Így nagyon megörültünk, hogy József ígéretét nem feledve kézbe vette a kezdeményezést, és még Advent előtt jelezte, hogy Húsvét után meglátogatnak minket.
 |
| A szent pillanat |
Káptalanunk protectora, Józsa Attila esperes plébános vállalta az oroszlánszerepet a szervezésben, és a tőle megszokott merész óvatossággal nem kisebb célt tűzött ki elénk, mintsem hogy a nagyszombati Szent Miklós dómban mutasson be régi rítusú szentmisét a Kecskeméti Piarista Szkóla támogatásával. Káptalanunk történetében is ez volt az első eset, hogy a püspöki székhely szomszédságában mindez megvalósulhatott, a dómban a kecskemétiek érdeméből felhangzó énekek pedig a liturgia szépséges voltáról tettek újfent tanúbizonyságot. Sem orgona, sem egyéb hangszer, csupán a gregorián hangzott fel és többszólamú liturgikus énekek, mégis az emberi szívet arra a „tágasságra vezette”, ahol az Úr megérinthette. Felemelő élmény volt, amit a helyiek véleménye is nyugtázott.
 |
| A barokk oltár |
A dómon kívül látogatást tettünk még a Keresztelő Szent János székesegyházban is, ahol a több mint 20 méter magas fából faragott impozáns barokk oltár nyűgözött le bennünket. Az esperes úrnak köszönhetően ízelítőt kaphattunk az egykor itt zajló liturgia történetéből és a helyi kántor jóvoltából meghallgathattuk az orgonát is. A régi rítus hívei és szimpatizánsai mindezekután egy kis humorral fűszerezve ellátogattunk a püspöki Galériába, ahol éppen a régi és új miseruhákból nyílt egyfajta „összehasonlító” kiállítás azzal a céllal, hogy fellelhető-e a folytonosság ezen szent ruhadarabok fejlődésében. Nos, mi ezt bármilyen jóindulattal is közelítettük meg, nem találtunk fejlődést, csak egy hirtelen és ízlésmentes stílusváltást. A kiállított régi darabok kivétel nélkül felbecsülhetetlen értékű művészi alkotások voltak. Örültünk, hogy mindezt a kiállítás rendezője ilyen bátran felvállalta. A kirándulás többi részéről a plébánia
blogján lehet olvasni.
 |
| Kompletórium |
Az első napot vacsorával zártuk és egy kellemes, baráti hangulatú ismerkedés és beszélgetés vette kezdetét. Az idő ugyan vajmi kevés volt arra, hogy igazán közel férkőzzünk egymáshoz, de jó társaság gyűlt össze, jó helyen és jó célból. Igyekeztünk, hogy barátaink is oldódjanak és otthon érezzék magukat nálunk is. Oldószerként szerény mennyiségű ribizlibort szolgáltunk fel a hölgyek nem kis örömére. Miután a kompletóriumot közösen elénekeltük még vagy 2 órán át tartott a beszélgetés, s csupán a fáradtság és a másnapi vasárnapi szentmisére való készülődés tudata vett erőt rajtunk, hogy illenék nyugovóra térnünk. Nehéz de örömteli szívvel váltunk hát el, s izgatottan vártuk a folytatást...
