In memoriam Kempski Józsi

A mi kis Ágostonunk, magunk között így emlegettük. Mindig, mosollyal, mert Ő is a nagy megtérők sorába tartozott. A régi énjéből keveset ismertünk, ezért amikor néha szórakoztatásul elmesélt egy-két történetet fiatal korából, az hihetetlennek tűnt, néha pedig egészen groteszk volt. Ő mosolygott a megrökönyödésünkön, de szeméből a szomorúság és fájdalom nézett velünk szembe. Nem volt büszke a múltjára, de békére lelt a jelenben. A maga egyszerűségével sokszor ránk pirított, olyan dolgokat vett észre vagy tett róla tanúbizonyságot, amiről mi csak olvastunk vagy tanultunk. Neki elég volt az önátadás, különösen érzékeny volt a lelke az apró, finom részletekre a hit dolgaiban. Talán ez vezette őt hozzánk is. Énekelt a szkólában, zsolozsmázott a Káptalannal, alapból szerette a zsoltárokat. Amikor először hallotta  a gregorián dallamokat, úgy érezte, hogy hallja az angyalokat is énekelni a templomban. Onnantól fogva amíg csak bírt, velünk énekelt. Vigasztalást talált minden zsoltársorban. Gyakran sírt, vagy meghatódott.

Fájdalmas volt az első, ahogy az utolsó találkozásunk is. A fia temetésén találkoztunk. Megdöbbentő volt számomra, mikor Ő idézte, hogy "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." Azt mondta évekkel később, hogy beleőrült volna, ha nem hinné, hogy ez így igaz. Fájdalmas veszteség volt a fia halála, és mégis nyereség, ha rá és arra a hitvallásra gondolunk, amit azóta a családjával felmutatott. Amikor valaki nem csak mondja, de teszi is, hogy belekapaszkodik Istenbe és ragaszkodik hozzá. És ő ennek teljes tudatában volt.

Persze voltak gyenge pillanatai is, amikor az elkeseredés úrrá lett rajta, betegség kínozta, a veséje nem működött és dialízisre járt. De ez is csak ideig-óráig tartott nála, mindig visszatalált. Nemcsak lelkileg, de fizikailag is erős volt, termetes. A dialízis megviseli az embert, általában ezek a betegek már dolgozni sem bírnak. Józsi barátunk háromszor járt hetente, mégis volt, hogy a teherautóból vagy a bágerből kiszállva ment a kórházba vagy éppen fordítva. Pedig a dialízis után beszélni sem tudott, mert elment a hangja. Mégse adta fel.

Nullás vércsoportú volt, ez is jellemző rá. Mindenkinek adhat, mégse kaphat bárkitől. Ez nehezítette a veseátültetését. Évekig várt, szinte Matuzsálemként a dialízisesek között, akik egyre fogytak mellőle. Míg egyszerre csak elfáradt. Vele voltunk ugyan a betegségében, megszoktuk a kórházi történeteit, úgymond „megedzett” bennünket, hogy ne legyen olyan fájdalmas majd a végén. Mindezt sok humorral tette, hogy kibírjuk és a barátok kedvéért felejtsük el, milyen beteg. Csak néha jegyezte meg, de azt is csendben, hogy ez már a vég kezdete. A szíve lassan, de gyengült, Józsi pedig egyre fáradtabbá vált, ritkábban láttuk, énekelni már nem tudott, a levegőt is nehezen vette. Egy súlyos szívműtét előtti estén azt mondta a telefonba: „elég volt, most már megadom magam.” Mindenkivel kibékülve, sorsát elfogadva, gyónás után, félelmetes józansággal és szeretettel. A műtét után 10 napig állt a szíve. Szakadatlanul imádkoztunk érte, és igazából az orvosok sem fogták fel hogyan, de a születésnapján a szíve újra dobogni kezdett. A csodákra is inkább nekünk volt szükségünk. Még vagy másfél hónapot reménykedtünk, de csak búcsúzni jött vissza.

A halotti zsolozsmával kísértük végső útjára, utolsó kívánságaként. Ő már ezt odaátról énekelte velünk, az angyalok kórusával együtt…

Nyugodjék békében.

Bánatos szívvel az Úr előtt

Ma reggel csendes misét végeztem a régi rítus szerint templomunk oltáránál. Gyászmisét választottam a közelmúltban elhunyt ismerősökért, hívekért imádkozva. Szintén a nap folyamán elvégeztem a gyászszolozsmát is a meghalt hívekért. Reggel még nem sejtettem, hogy délután milyen hírrel szembesülök. Az internetről tudtam meg egy szerzetes növendék, egy fiatalember, Vince testvér és édestestvérének tragikus halálhírét. Ezek szerint reggeli imádságomban már ők is benne voltak.

Látom magam előtt Vince testvér arcát, amint ül az előadóteremben. Hétről hétre. Sosem hiányzik. Látom ahogy jegyzetel. A szünetben mindenki kimegy, ő bennmarad, beszélgetünk sok mindenről. A szemináriumi gyakorlatra is bejelentkezett. A régi rítusú mise latin szövegeit olvassuk. Készülődés valami nagyon fontosra, valami nagyon szépre, az örökkévalóságra is... Tanítás után többször is együtt bandukolunk a Káptalan utcán keresztül, én a magyarajkú tanár a városi buszra és aztán vonattal haza, ő a szlovák fiatalember, szerzetes pedig haza a kapucinus kolostorba. Tanár és diák, magyar és szlovák, egyházmegyés pap és szerzetes, testvérek Krisztusban. A kolostor mellett szétválnak utaink. Mégis ugyanahhoz a Krisztushoz kötődik életünk.

Kedves Testvérem, bánatos a szívem elmeneteleden. Egy újabb Requiem bemutatására készülök, Érted és édes Testvéredért. Esedezve sok sok keresztény katolikus testvéretekkel együtt a boldog örök életet attól, aki azt egyedül megadhatja, aki maga a Feltámadás és az Élet. 

Nyugodjatok békességben, Jézus, Mária szent nevében. Amen.

Missae defunctorum - egy kötet ajándékozása

Az életünkhöz hozzátartozik - bár mindegyikünk számára fájdalmas - a búcsúztatás, temetés, halotti szolgálat. Ezeket immár a hagyományos római rítus segítségével is végezhetjük szükség esetén. Tapasztaljuk, hogy temetési szertartásaink gyakorlatában mennyi idegen elem burjánzott el. A jóvá nem hagyott énekek éneklése mindennapos, a katolikus liturgia tételei alig kapnak helyet a gyakorlatban, a liturgikus szövegek is gyakran gyenge fordításai az eredetieknek, fokozatosan elmaradozik a halottak melletti virrasztás, imádkozás gyakorlata, sokak számára semmit sem jelent a gyászmise. A ceremóniák közül több helyütt eltűntek a gyertyák, lámpások, a kereszt vitele, össze-vissza áll az asszisztencia a ravatal körül. Újdonsült és a katolikus liturgiától idegen szokások fogódznak meg. Egyre divatosabb világi zeneszámok megszólalása is a temetésekkor. 

Egyetlen jó megoldásnak a hiteles katolikus liturgiához és gyakorlathoz való raghaszkodás tűnik számomra. Ennek felfedezésében, megismerésében és gyakorlatában segíthet minket az az ajándék, amelyet a múlt héten kaptunk. A laikus káptalan egyik támogatója megajándékozott bennünket egy új és minőségi kiadvánnyal, amely a halotti szolgálatot, s főként a gyászmiséket szolgálja: 

A kötet címe: Missae defunctorum ex Missali Romano excerpta, accedit Ordo absolutionis pro defunctis ex Rituali Romano. Editio juxta typicam 

A szerkönyv kivonat a Római Misekönyvből, mégpedig a temetési és gyászmisék tekintetében, s tartalmazza a rituáléból az abszolúció szertartását is. A kötetet 2012-ben a svájci Szent Péter Papi Testvériség jelentette meg németországi nyomda segítségével. Az engedélyt a kiadáshoz és az eredetivel való azonosság megállapítását a chur-i Püspök Úr jegyzi. A kötethez szép tok is tartozik, valamint a három gyászkeretű kánontábla. 

Köszönet támogatónknak az értékes ajándékért.

Józsa Attila