A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barsi Balázs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barsi Balázs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 5., szerda

Káptalani szentmise Szent Balázs napján

Szent Balázs napján a káptalani szentmisét Ft. Barsi Balázs ferences atyáért mutatta be Józsa Attila esperes plébános. Káptalanunk ezúton is kifejezte iránta érzett szeretetét és háláját. Képek a szentmiséről:









A Jó Isten bőséges áldása, a Szűzanya oltalma kísérje Balázs atyát továbbra is áldozatos munkájában!

2013. október 15., kedd

Ámen. Ámen.

Zaklatott lélekkel érkeztem újfent Sümegre. A mindennapok sűrű gondjai két kézzel markoltak belém, sorba állítva az érveket, miért is nem alkalmas ez az időpont. Ismerős volt a helyzet, már-már mosolyogtam is rajta. 4 évvel ezelőtt itt megfordult az életem. Sok kérdésem volt, kételyem, tévhitem, melyeket igazítani vágytam. Kaptam válaszokat, másféléket mint amire számítottam, mégis rend lett. Igazából máig sem értettem meg, ez hogyan történt. De a kérdések elhagytak…

Ahogy a kolostor ajtaját megláttam, elérzékenyültem. Balázs atya olyan hirtelen megjelent, mintha már órák óta az ajtóban állt volna minket várva. Mosollyal és szelíd tekintettel terelgetett egyre beljebb, mintha csak azt mondaná: „szálljatok fel a bárkára, most átmegyünk egy kicsit a túlsó partra.” A vaskos ajtót bezártam magam mögött, végre szabad vagyok…

Immár 4 éve egyre több barátot, ismerőst, családtagot hívunk ide. Káptalanunk kis missziója ez, és egyúttal éves lelkigyakorlata is. A téma Balázs atya szavaival élve „mindig a helyzettől függ,” most sem volt ez másképp. Eleinte ezen mindenki csodálkozik és csak utólag érti meg. Miután megjöttek a válaszok. Néha egyenesen a szemünkbe néz, sóhajt vagy mosolyog, néha pedig azon kapom magam, hogy megkérdezem: honnan tudhatta…

Most azt feszegetjük, mi az egyértelmű és mi nem az. A „Semmi” nem szorul magyarázatra, ha a „Semmi” lenne a „Valami” helyett, kérdés sem lenne. A „Létezés” viszont kérdéseket vet fel, mely egyidős az emberiséggel, a „Teremtésig” nyúl vissza. Miért is? Vagy helyesebben „Kiért” is? Általa, Érte, Vele és Benne: teremtés, születés, öröklét, s mindez szeretetből a Szeretettől. Megtudjuk a miérteket, próbáljuk felfogni az időn felüliséget és, hogy Jákob lajtorjája Krisztusról szól, ki az Istentől elszakadt embert Istennel újra összeköti: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Majd felhangzik Pilinszky írása „A kisember és a kispolgár,” a „Mindenség”-re való nyitottság szemben a tudat alá szorított és be nem vallott „Mindenség”-gel, s annak démoni következményeivel. Majd a számomra is oly kedves Graham Greene: Hatalom és dicsőségéből halljuk egy elesett pap halála előtti megrendült „Ébredésének” szózatát. Nemcsak fennkölt, de egyszerű is. Látszólag intellektuális filozófia, valójában nyelv fölötti nyelv, mely átszűrődik a Bábeli tornyot megelőző időkből…

Napokig hallgatnánk. A tanítást csak az imádság váltja fel: Laudes, Szexta, Vesperás - a szent zsolozsma, az Egyház ősi imája magával ragadja azokat is, akik csak itt ismerték meg, vagy hallották énekes magyar gregorián tételekkel. Bertalan testvér elkísér minket Sümegcsehire a Newman templomba, megnézzük Dobszay tanár úr sírját és Udvardy Erzsébet emléksírját is majd Keresztutat végzünk. Paszkál atya pedig csendesen gyóntat. Az élet lüktetése megváltozik, már nem az ima szakítja meg a valóságot, a valóság átfogalmazódik, illetve irányt vált. Egyszerre létezünk két világban. Jézus az Atyánál is volt és a világban is az apostolokkal. Mikor a világba közölt valamit, így kezdte „Bizony, bizony, mondom nektek,” de a fordítás helyesen egy befejezés, egy az Atyának mondott „Igen” és a rákövetkező üzenet az Atyától: „Ámen, ámen. Mondom nektek…” már értem.

Balázs atya néz és mosolyog. Nem szólunk, feleslegesek a szavak. A folyosón még kezet rázunk és búcsúzunk. A vaskos ajtó most nyitva van, még nem zárul be mögöttünk. Esik az eső, a kolostori dombról lefolyó víz az utcát tisztára mossa előttünk. Mielőtt elindulnánk, a Szent István tér végéről még egyszer visszatekintünk.  Ámen, ámen…

(Matusek I.)

2013. június 25., kedd

Magasság és mélység 2013/2

Elmélkedések napról napra

Visszagondolva diákkoromra nagy áldásnak tartom, hogy plébánosunk nemcsak a zsolozsma szeretetére nevelt bennünket, hanem egyúttal a napi reggeli elmélkedésre is. Kaptunk is tőle két szlovák nyelvű  könyvecskét, amelyből naponta végezhettük az elmélkedéseket, az egyik címe nagyon tetszett: Szólj, Uram, hallja a te szolgád.

Nagy áldás, hogy magyar nyelven is létezik olyan könyv, ami a napi szentírási szakaszokhoz közöl elmélkedéseket. Barsi Balázs ferences atya és Telek Péter-Pál: Magasság és mélység című sorozatáról van szó, amely napra készen, a megújított római szertartásrend szent szakaszaihoz ad segítő és inspiráló gondolatokat. Ezek a gondolatok a ferences kolostor csendjében, az ott felhangzó zsoltáros istentisztelet összefüggésében láttak napvilágot. Magam is tanúja voltam  néhányszor ennek az imádságos, Szentlélekkel átitatott csöndnek és reggeli órának, amikor az elmélkedések megfogannak és világra jönnek. E kötet által, pedig mások számára is segítik Isten igéjének megértését, befogadását, segítenek belepillantani hitünk magasságaiba és mélységeibe.  Isten igéje pedig formál, nevel, alakít, táplál és éltet, vezet bennünket. A liturgia szeretete és gyakorlása nem nélkülözheti, sőt egyenesen feltételezi a lelki életet, az Isten szavához való ragaszkodást, hűséget, engedelmességet. Barsi Balázs atya élete, papi, szerzetesi szolgálata nemcsak a liturgia szeretetéhez nyújt támpontot sokunknak, de prédikációi, elmélkedései a lelki életünk számára is nagy kincset jelentenek.

Ajánljuk a Magasság és mélység című kötetet, blogunk minden olvasójának. 


Attila plébános

2012. május 27., vasárnap

Egy lelkigyakorlat évfordulójára - Pünkösd 2011, Sümeg

A szkóla Balázs atyával
2011 februárjában szinte lehetetlen feladat elé állítottuk Barsi Balázs atyát. Azt kértük tőle ugyanis, hogy fogadjon minket Sümegen az év első felében egy lelkigyakorlatos hétvégére. Mivel már elég későn szóltunk neki, a hétvégéi pedig rendre el voltak foglalva, eléggé kis eséllyel számolhattunk hogy sikerül fogadnia minket. A helyzetet Balázs atya oldotta meg. Pünkösdkor volt az egyedüli szabad hétvégéje és ő ezt az ünnepi hétvégéjét is feláldozta értünk. Megigérte, hogy az Ötvenedik napon vele együtt ünnepelhetjük Sümegen a Pünkösdöt. Nagyon megörültünk a jó hírnek. Megörültünk, mert szeretjük Balázs atyát. Megörültünk, mert szeretünk megérkezni Sümegre. Szeretjük elfoglalni ideiglenes szobáinkat. Szeretjük a kolostor folyosóit, lépcsőit. Szeretjük a forrásokat. Szeretjük az igaz tanítást. Szeretjük az igazságot.

Az emlékezetes szentmise
Balázs atya azok közé a papok közé tartozik, akik a Szentatya kívánsága szerint szivesen fogadják a hívek azon kérését, hogy a szentmisét az 1962-es misekönyv szerint mutassák be. Ezért is kértük meg Őt, hogy az Ünnep vigíliáját az 1962-es misekönyv szerint ünnepeljük. Megegyeztünk vele, hogy erre a szentmisére elkészítjük az éneklapokat, amelyek tartalmazzák a propriumot és az ordináriumot is. Igazi „lélekvárássá“ lett a füzet készítése, az énekek begyakorlása. Szerettük volna, ha a szentmisén az Egyház előírt énekei szólalnának meg. Ebben nagy segítséget kaptunk Józsa Attila esperestől, akinek sikerült úgy intézni, hogy 2 napot ott legyen velünk Sümegen. 

Felkészülés közben
Örömteli várakozással, tágasra nyitott szívekkel és nem utolsósorban az elkészített énekfüzetecskékkel indultunk Sümegre. Megérkezésünkkor - a püspöki palota borospincéjét kihagyva - a kolostorba siettünk. A szivélyes fogadtatást követően gyorsan elrendeztük a dolgainkat, hogy mielőbb hallhassuk Balázs atya előadásait. Pünkösd lévén nem is lehettek másról ezek az előadások, mint a Lélekről, aki feltámasztotta halottaiból a mi Urunkat, Jézus Krisztust. A Bölcsesség, az Értelem, a Tudás, a Jótanács, az Erősség, a Jámborság és az Istenfélelem Lelkéről. Az előadások, az elmélkedések és az énekes imaórák váltakozása, nyugodt folyása adta meg ezeknek a napoknak a gerincét. Ebbe a rendbe szervesen belefonódott szombaton a hagyományos rítusú szentmise. Ezen a nagymácsédi szkóla látta el az énekes szolgálatot. 

Fontos része a Sümegi lelkigyakorlatos napoknak a Balázs atyával való négyszemközti beszélgetés lehetősége és a bűnbánat. Tapasztalatból írjuk, hogy egy megtérő bűnösnek jobban örülnek Sümegen (is) mint 99 igaznak. Hitünkben megerősődve, felbuzdulva és bűnbánó szívvel, telve Istenfélelemmel vettünk részt a vasárnapi Pünkösdi szentmisén. A szentmise után a déli imaóra eléneklésével végetért a lelkigyakorlat. Az ünnepi ebéd után indultunk haza. 

Még egy év elmúltával is, ha azokra az előadásokra gondolunk, az emmauszi tanítványok jutnak eszünkbe, mert „lángolt a szívünk, amikor beszélt... és kifejtette az Írásokat “ 

„Az Úr Lelke betölté a földkerekséget, alleluja, s ki mindeneket összetart: annál vagyon a Szó értelme, alleluja, alleluja.“

Gál István

2012. január 13., péntek

Karácsonyi olvasmányok 3.


Fr. Barsi Balázs OFM, Örökké megmarad. A Szeretethimnusz magyarázata 
(harmadik kiadás, Kecskemét, 2010)

A karácsonyi ünnepkör nagy áldása a csodálatos mélységű liturgiák mellett az is, hogy ilyenkor jut idő az olvasásra is. Különösen a karácsony nyolcadának napjai, a vízkereszt előtti és utáni időszak alkalmas jó olvasmányokra - legalábbis nálam. Barsi Balázs atyának a Szeretethimnuszról szóló magyarázatát már korábban is olvastam valamikor. Most azonban újból hozzáfogtam lassú átolvasásához. Szemem és kezem ügyébe esett ugyanis ez a könyv. Mégpedig a harmadik kiadás, amely rendkívül barátságos és szép kivitelben jelent meg. Öröm kézbe fogni ezt a kiadványt. Tartalma mellett Simon András illusztrációi teszik még értékesebbé.

A könyv részletes ismertetésére nem vállakozom, csak a szerző szavait követve arra buzdíthatom blogunk olvasóit, hogy ők is, ha tehetik, vegyék kézbe ezt a kis könyvecskét és vegyék fel az intellektuális erőfeszítés keresztjét, hogy a Szeretethimnuszt, ezt a szöveget, amelyet oly gyakran idéznek, szavalnak, s felolvasnak, belülről, mélyről megismerjük.

A Szeretethimnuszt Barsi Balázs atya szakavatott vezetésével elmélkedheti át az olvasó. Mindenképpen folyamatos, fokozatos, de szakasos olvasásra van szükség. A Szeretethimnusz tágabb összefüggésére is figyelve szakaszról szakaszra, sorról-sorra, szóról szóra  elmélkedhetjük át a Szent Pál apostol által leírt sorokat, kinyilatkoztatást.

A Szeretethimnuszban felismerjük Krisztus-arcát. Annak a portréját, aki így szólt: Én vagyok az Út az Igazság és az Élet. Krisztus arcának fényében látjuk a korintusi közösséget, de önmagunkat, saját közösségeinket, s az egyházunk közösségét is. A Szeretethimnusz levonja az a időre és örökkévalóságra vonatkozó következtetéseket is. Úgy érzem a Szeretethimnusznak ez a magyarázata nagyon fontos lelki táplálék lehet  káptalanunk tagjai számára is. Két vonatkozást emelnék ki káptalani életünk részére. Amikor is rendszeresen szolgálatunkkal a szentmisén részt veszünk nem feledhetjük:
„… a szeretet gyakorlásában csúcsosodik ki a lélekben és igazságban megvalósuló keresztény kultusz. …egész nap egyfajta mise zajlik a keresztény ember életében, a családban a munkahelyen, mindenütt, ahol úgy szeretnek, ahogyan Krisztus szeret.”  (15. oldal) „A lelki élet valójában nem más, mint megtanulni új Krisztustól kapott természetünk szerint élni, vagy ha úgy tetszik, megtanulni szeretni –Istentől.” (66. Oldal)

Bízom benne, hogy sokunkat segíteni fogják Barsi Balázs atya magyarázatai. S aki éppen most nem tudná ezt a könyvecskét forgatni, olvasgatni annak addig is ajánljuk a www.barsibalazs.hu honlapot.    

Józsa Attila
esp. pléb.

2012. január 5., csütörtök

Karácsonyi olvasmányok 2.


BUX, Nicola Bux: Mélyülő hittel a szentmisén, Kairosz Kiadó, Budapest 2011

Karácsonyi ajándékként kaptam ezt könyvet, amely igazában a szerző két kötetét  tartalmazza: Az első címe: Hogyan ne veszítsük el hitünket a szentmisén? A másik kötet  XVI. Benedek pápa liturgikus reformja címet viseli. A fordítást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Gyakorlati Teológia Tanszékének munkacsoportja jegyzi, a kötetet Pákozdi István szerkesztette, a magyar kiadás előszavát dr. Barsi Balázs OFM írta.

Számomra örvendetes, hogy magyar nyelven is megjelent ez a kötet, hiszen az utóbbi években hozzászoktunk a frázispuffogtató liturgika könyvekhez. Azokhoz, amelyek bizonyos divatos címkékkel látták el a római rítus korábbi és jelenlegi úzusát, s gyakran egyoldalúan magasztalva vagy kárhoztatva az egyik vagy másik úzust. A vagylagos, kizárólagos hozzáállás előfordul mind a régebbi úzus híveinél, de azoknál is, akik a megújított római rítusra esküsznek csupán. Ilyen jellegű írásokat lehet találni az interneten is.

Nicola Bux kötete, s Barsi Balázs előszava egyértelművé teszi, hogy a szerző a római szertartás korábbi és jelenlegi formáját, vagy másként a XXIII. János pápa féle és VI. Pál misekönyvét XVI Benedek pápa Summorum pontificum motu proprio apostoli levele szemléletével közelíti meg. A tiszteletteljes közeledés a római szertartás kétféle formája felé, valamint a Szentatya és az Egyház iránti engedelmesség azonban nem jelenti azt, hogy a szerző nem fogalmaz meg kritikus észrevételeket elsősorban azzal kapcsolatban, hogy a liturgikus reformok miként valósultak meg a gyakorlatban. 

Az olvasót szinte kényszeríti Bux könyve, hogy vegye újra kézbe az egyházi dokumentumokat és olvassuk újra azokat. Rádöbbenünk, hogy milyen fontos az is, hogy az egész összefüggését lássuk, de az is hogy az egyes kifejezéseket az egyházi dokumentumokból, rubrikákból és a szertartáskönyvek bevezetőiből, általános rendelkezéseiből pontosan értelmezzük. Rádöbbenünk, hogy milyen fontos a hagyomány ismerete, és az általa nyújtott támasz. Nicola Bux írásai mindenesetre jelzik, hogy az Egyházban szakemberek, püspökök és papok, hívek sokasága elkezdett gondolkodni a liturgiával kapcsolatos kérdéseken, hogy Benedek pápa írásai, szavai példája kezd megfogódzni többek szívében, hogy bizonyos tévhitek kezdenek lelepleződni, és bizonyos téves gyakorlatok is nemcsak lelepleződnek, hanem jó irányt is vehetnek.

A könyv részletes ismertetésére itt nincs módunk. Ízelítőül idemásoljuk a két kötet fejezetcímeit, remélve, hogy többen kedvet kapnak a gondolkodó olvasáshoz és a kérdéskör tanulmányozásához. Idővel talán megoszthatjuk tapasztalatainkat és olvasmány-élményünket egymással. Jó olvasást, tanulmányozást kívánunk a blog látogatóinak. 

Józsa Attila

I.kötet: Hogyan ne veszítsük el hitünket a szentmisén?
1.Milyen állapotban van a szentmise?
2.Mit ne tegyünk a misén?
3.A pápa gyógyító javaslatai a szentmise számára
4.A templom legyen olyan, mint egy…templom
5.Mikor született a szentmise?
6.Mi a szentmise?
7.Részt venni a szentmisén
A szentbeszéd problémája Vittorio Messori fejezete

II. kötet: XVI.Benedek pápa liturgikus reformja (A megújulás és hagyomány között)
1.A szent és isteni liturgia
2.Kihez akarunk közeledni az istentiszteleteink során?
3.Vita a liturgia reformjáról
4.A pápa békéje
5.Az egyházi válság és a liturgia bukása
6.Hogyan találkozunk a misztériummal?
7.Egy új liturgikus mozgalom

2011. november 22., kedd

Egy lelkigyakorlat margójára

A ferences templom
November 17-19 között újra Barsi Balázs atyánál jártunk. Immár 3 éve hallgatjuk rendszeresen, kitárt és megrendülő szívvel: az életet adó igét az Egyház tanításában. Mindig ugyanaz és mégis új gondolatokkal teli. Első hallásra kemény szavak, aztán rájövünk, a baj velünk van. Konzervatív vagy modern? Ez nézőpont kérdése. Igaz, és ez a fontos. Nekünk Sümeg őt jelenti. Barsi Balázs atya a sümegi ferences rendházban szerényen és alázatosan fogad minket, arca felderül az ismerősök láttán, megjöttek a Felvidékiek. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elválltunk. Hazajöttünk.

Nagymácsédi hívek
Íme a kezdet: vesperás és kompletórium magyar gregoriánnal. A kevésbé gyakorlottakat is megszólítja az ékesszólás eme tárháza és a végtelenre irányítja a figyelmünket: Isten, Te mindent alkotó... S ahol a kompletórium abba marad, ott folytatja Balázs atya. Imádság a téma, az Isten imádása és a szentmise. Kimeríthetetlen. Kis szent Teréz égre emelt tekintetében a „minden“: mosoly és sóhaj, lángoló szív, a zárókő - ugye értitek? Sokmindent nehéz szavakkal elmondani, az imádság azonban nem érzelgős szavak tömkelege. Nem érzelmekből fakad, hanem általa fakadnak az érzelmek. Nem az a fontos, amit érzünk, hanem hagyjuk, hogy az ima alakítson át minket. Nyissa meg az általunk épített védőpajzsot a fejünk fölött, hogy ezáltal beáramolhasson az isteni kegyelem és mi is e kegyelem továbbítói, közvetítői lehessünk.

Balázs atya
Forrásunk Isten igéje, de a leírt szó megtévesztő lehet, sokféleképpen magyarázható. Nekünk azonban itt a hagyomány, az értelmezés az Egyház szemével: a kinyilatkoztatás. Így és csakis így nyílik meg a tanítás és nyer helyes értelmet. A Lector (olvasó) olvassa és értelmezi az írást. 2000 év tapasztalat és hagyomány az Egyházban tévtanok nélkül. Ez önmagáért beszél, a Szentlélek vezeti az Egyházat, nem az embertől függ a jövője, ezért le sem rombolható. Jövőnk záloga a múltban gyökerezik. A helyes értelmezés kulcsfontosságú, ezért adja Egyházunk a dogmákon keresztül a cölöpöket, amelyre bátran építhetünk.

A Káptalan
Baltazár király lakomáján ülünk a megszentségtelenített edények között. Ezt nem kellett volna. Orgia és bálványimádás. „Amit Isten jónak és szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás, amely a biztos véget készíti elő. ... Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király. Szentnek tartjuk és megőrizzük, amit Isten szentnek teremtett. Megkülönböztetett tisztelettel viseltetünk az ő szentségei iránt, és élünk belőlük. Az öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett a „Lélek józan mámorát” keressük, az igazság, szépség és jóság forrását, és sorra ledöntve szívünk bálványait hódolattal leborulunk Isten előtt. ... Hol valósulna meg ez jobban, mint a szentmisében? A szentmisében, mely a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és lakoma, forrás és csúcspont, amelynek ünneplése szívünket a mulandó javaktól az örökkévalók felé fordítja.“ (Barsi Balázs – Magasság és mélység)

Átváltoztatás
Imádság és hódolat Isten előtt, szent és örök áldozat. A mi profán világunkban vajon mennyire szent a mi hódolatunk? Imádságunk nem csak a kimondott szó vagy a lelki azonosulás, imádság a test is, a viselkedés, tartás és gesztusok, a fegyelmezettség és mindenekelőtt a térdelés. Régi vagy új rítus? Nem ez a kérdés. Szemlélődjünk. Vizsgáljuk meg, melyik fejez ki nagyobb hódolatot Isten előtt? Ne visszalépésként fogjuk fel amit 1960 évig az Egyház gyakorolt, hanem az értékeket lássuk meg benne. Amit kaptunk oly nagy ajándék, megérteni sose fogjuk. Az isteni természet végtelen irgalmából és szeretetéből. Örüljünk a Szentatyáknak, II. János Pál és XVI. Benedek pápáknak, akik különös érzékenységgel igazgatják a váltókat, hogy a vonatunk a biztosan helyes irányba menjen.

Egy meghitt pillanat
Régi rítusú ünnepélyes énekelt mise – Missa Sollemnis. Remegve tartom Barsi atya kazuláját, meglepődöm a könnyedségén. Az összhang szinte hibátlan, az oltárszolgálat gyakorlott. Teátrális? Komikus? Sok a mozgás, a térdhajtás? Talán a felszínen igen. Fegyelmezett, kimért, harmonikus és dinamikus: ez éppúgy jellemző. „Milyen szép lenne, hogy ha minden ember egyszerre tudatában lenne, annak, amit együtt cselekszenek Valakinek a szeme előtt, aki figyelmesen nézi őket! Ha tudatában lennének annak a segítségnek, amelyet egymásnak nyújtanak, annak a szertartásnak, amelyben részt vesznek, annak a mérhetetlen nagy felajánlásnak, amely akkor megy végbe, amikor szemüket fölemelik az égre; annak a gyönyörűséges közösségnek, amelyet alkotnak!” (u.i. Paul Claudel) Semmi sem mindegy, mit, miért és hogyan teszünk. Mindennek oka van és kifejezőereje. Kis dolgok, a hódolat megnyilvánulásai, leborulás a legszentebb előtt. Hogy mindezt megérthessük, a mélyre kell eveznünk, nem maradhatunk meg a felszínen. Barsi atya ül a csónakban és mi evezünk. Közben tanít és hálát ad, velünk dicsőít. Mindannyiunknak olyan érzése van, hogy semmit se értek, mégis minden világos.


A búcsú fájdalmas, mindannyian tudjuk, hogy várnak a mindennapok megpróbáltatásai. Felüdülés volt ez a pár nap. Az Egyház azonban nem a való életből ragad ki, hanem ide küld vissza minket, küldetéstudattal és hitben erősödve. A munka is, az élet is imádsággá válik, mert megszentelődik „minden“ az imádság által. Nehéz a visszailleszkedés az biztos, de annál inkább vágyakozunk majd Rá és szomjúhozzuk Őt, míg építgetjük a mennyei Jeruzsálem városát. Ki itt, ki ott. Isten áldja meg Barsi atyát mindezért.