„Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!"

 

A pápáért

Úr Isten, minden hívő pásztora és kormányzója,

tekints kegyesen szolgádra, Ferenc pápára,

akit Anyaszentegyházad főpásztorává rendeltél.

Adjad kérünk, hogy azoknak javát, akiknek elöljárója,

szóval és példával előmozdítsa, és a reá bízott nyájjal

együtt az örök életre eljuthasson.

A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

Egy emlékezetes keresztelőről

„Vagy nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra,

az Ő halálára keresztelkedtünk meg? 

Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: 

hogy valamint Krisztus föltámadott halottaiból az Atya dicsősége által,

úgy mi is az élet újságában járjunk.“ /Róm 6,3-4/

Egy számunkra nemcsak kedves, de nagyon fontos eseményről még nem számoltunk be a kedves olvasónak. Most ezt a mulasztásunkat szeretnénk pótolni. 

Ádvent első vasárnapjának vigíliáján az egyik káptalani család legkisebb tagja részesült a keresztség szentségében a Rituale Strigoniense szerint. A keresztséget Józsa Attila galántai esperes plébános szolgáltatta ki Nagymácsédon, a helyi plébános úr - Dobrý László atya - jóságos engedélyével. Ez a keresztelő több szempontból is jelentőséggel bírt. A nagymácsédi hívők körében – a liturgikus reform bevezetése óta - ez volt az első olyan alkalom, hogy keresztséget a hagyományos formában, a Rituale Strigoniense szerint szolgáltatták ki. Ezenkívül nekünk, a laikus káptalan tagjainak is felhívta a figyelmünket arra, hogy a szentmiséken és a zsolozsmákon kívül is lehet és kell is szép liturgikus alkalmakat, szentelményeket találni az élet különböző alkalmaira, eseményeire. 

Mindezeken túl ez a keresztelő elsősorban a kis Simon számára bírt legnagyobb jelentőséggel, aki Isten gyermekévé lett, aki megtisztult az áteredő bűntől, tagja lett a Római szent és katolikus Anyaszentegyháznak, megkapta az isteni erényeket. „Örvendezzetek, egek, és ujjongj, föld, azok fölött, akik meg lesznek hintve izsóppal és meg fognak tisztulni a szellemi izsóp által, annak erejében, akit szenvedése közben nádszállal ás izsóppal itattak meg. Örvendjenek a mennyei erők is! Készülődjenek azok a lelkek, akik a szellemi Vőlegénnyel akarják eljegyezni magukat.” /Jeruzsálemi szt. Kürillosz/

„Készítsétek el az Úr útját,
tegyétek egyenesekké az ő ösvényeit.“/Mt 3,3/

„Ne tekintsd puszta víznek a fürdőt,
hanem lásd benne a vízzel adott szellemi kegyelmet is“
/Jeruzsálemi szt. Kürillosz/

„És lehet bármily erényes a cselekedeteiben valaki, 
ha nem kapja meg víz által a pecsétet, 
az sem mehet be a mennyek országába.” 
/Jeruzsálemi szt. Kürillosz/ 

„Bevezetett engem a király hálószobájába“ /Én 1,4/.
„Örvendezik lelkem az Úrban,: az üdvösség ruháját adta rám,
és az örvendezés öltözetét. Mint vőlegénynek koronát tett a fejemre,
és mint menyasszonyt dísszel ékesített. /Iz 61,10/

„Amit kezdettől hallottatok, maradjon az bennetek, 
ha bennetek marad amit kezdettől hallottatok, 
ti is a Fiúban és az Atyában maradtok“ /1 Jn 2,24/ 

A Szent János napi bormegáldás

A bor a kezdetektől fogva közösségépítő szerepet töltött be káptalanunk életében. Még az alapítás előtt több ízben is amatőr borkóstolókra került sor egyes tagok családjainál, és ismerkedtünk nemcsak magával a borkultúrával, borvidékekkel, a jellgzetes ízekkel és illatokkal, de ezen alkalmakkor került sor tartalmas baráti beszélgetésekre, sőt előadásokra is. Így a bor gasztronómiai szeretete mellett a mi esetünkben a kellő mértéktartás mellett inkább a bor ilyesfajta alkalomteremtő, összegyűjtő erejéről szólt. A gasztronómiától a liturgiáig így sokminden a terítékre került és egy testvéri közösséghez, a káptalanhoz vezetett. Mivel borkészítéssel is foglalkozunk, ezért vetődött fel idén az a gondolat, hogy az új bor szent János áldásban részesüljön, s mindazokat, akik ezt fogyasztani fogját, töltse el szeretettel és Isten áldásával. Szent János napján, december 27-én ezért különleges káptalani szertartásra került sor Nagymácsédon. De mit is jelent a szent János áldás?

„Régi hagyományból tudjuk, hogy szent János egyszer megmérgezett italt ivott, s midőn ő szokása szerint ivás előtt azt keresztvetéssel megáldaná, a mérges ital nem ártott neki. Azért, midőn a pap a bort szenteli s megáldja, kéri a jó Istent, hogy ő, mint minden áldások kutfeje és atyja, isteni malasztja által őrizzen meg minket minden testi és lelki veszélytől, s mindazokat, kik e szentelt borból isznak, áldja meg ideig s örökké tartandó javakkal. Azonfölül a bor a szeretet jelképe; azért néhol a pap megáldott bort nyujt a jelenlévőknek ivásul, mondván: „Igyátok sz. János szeretetét.“... „igyátok sz. János áldását,“ vagy ti elváláskor egymásnak azt kívánjátok, hogy sz. János áldása maradjon veletek: ez annyit tesz, mintha mondanátok: Távol legyen tőlünk minden fondorkodás, harag vagy viszálkodás és irigység; s italunktól távol legyen minden ártalom; sőt mértékletes és békes legyen egész éltünk; szeressük Istent és szeressük egymást, mint János; áldjuk egymást, jót kívánjunk és jót tegyünk egymásnak, mint János.“ (A Romai Katholika Anyaszentegyház ünnepeinek szertartásai, Szaniszló József, Szombathely, 1847)

A szertartás a Rituale Strigoniense szerint latinul történt. Az ünnepélyes megáldás után természetesen az új bor kóstolásra is került egy kátalani hidegtálas vacsora mellett. A karácsonyi ünnepi hangulatot az együtt elénekelt vesperás és kompletórium koronázta meg. Jó volt a karácsonyt is megosztani, egy kicsit együtt lenni, ünnepelni, szent János áldásával eltelni...

Csendes misék az új év kezdetén

Az idei karácsonyi ünnepkör átadja helyét a vízkeresztnek és az azt követő ünnepi időnek. Az ünnep nagyliturgiái mellett az elmúlt három napban csendes szentmiséket végezhettem. Mivel két áldozópapunk is hazalátogatott az ünnepek között, szívesen elvégezték a napi szentmisét, így lehetőségem nyílt a csendes misék celebrálására.

A csendes misék helyszínéül a galántai templomunk mellékoltárát választottam, mégpedig azt az oltárt, amely mögött a képen a napkeleti bölcsek hódolnak az Úr Jézus előtt. Ezen az oltáron valószínűleg 1970 előtt mondták az utolsó szentmisét. Azóta csak dísz, virágtartó szerepben állt. Közben az elmúlt években felújítást nyert az oltárkép. Egy oltár akkor él, ha céljának szolgál, s miséznek rajta.

Nagyon jó volt ennél az oltárnál misézni. Az új, nagyméretű misekönyvet használtam. A templom csendjében, reggel, a zsolozsma elvégzése után. Egy kispap testvér segédkezett a ministrációval. Másodikán Jézus Szent Nevéről végeztem a szentmisét. Harmadikán Urunk körülmetélése január 1.–i ünnepnapjának szövegeivel, negyedikén pedig Jézus Szentséges Szíve votív miséjét mondtam.

A csendes mise segít az áldozópapnak a szent szövegekre való odafigyelésben. Táplálja azt a meggyőződést, hogy a szentmisét nemcsak a közösség jelenléte miatt kell bemutatni. A szentmise akkor is az Anyaszentegyház nyilvános istentisztelete, ha a nép aktuális részvétele nélkül mutatják be.

Nagy ajándék volt ez a három nap, s hogy az ünnepek bár szép, de fárasztó nagyliturgiái után felüdülhettem a csendes szentmise ünneplésében.

Attila plébános

Új esztendőben új szívekkel…

és egy új kiadású misekönyvvel…



Karácsony előtt hozta meg a szállítószolgálat azt a misekönyvet, amely az új évtől szolgálni fogja a régi rítusú szentmiséinket.

A Missale Romanum ezen kiadása editio iuxta typicam, vagyis a mintakiadás nyomán készült. A Szent Péter Papi Testvérület adta ki. A misekönyv Németországban jelent meg a churi püspök úr előzetes engedélyével, amelyet 2012-ben Szent Péter és Pál apostolok napján írt alá. Az engedélyeztetés és kiadás célja, „hogy méltón és szépen legyen ünnepelve a Szentmise Áldozata a korábbi úzus szerint.”

A misekönyv nagyméretű, nagybetűs, kiváló minőségű papíron van nyomtatva. A kánonkép Murillo festményének reprodukciója. Tartós borítója, arany lapszéle van, meggyvörös szalagokkal és lapozófülekkel ellátva. 180 euró, ilyen olcsón ilyen tartalmat és külcsín szempontjából ilyen szép könyvet ritkán talál az ember.  

Segítse ez az új kiadás szerte a világon az ősi rítus szerinti szentmiseáldozat celebrálását egységben a Szentatyával.

A Római Kánon megbecsülése

A Szent Mihály Laikus Káptalan blogján az elmúlt napokban jelent meg egy tanulmány fordítása három részletben, a tanulmány középpontjában a Római Kánon sorsa áll. Az írás szakavatott szerző Cassian Folsom professzor tollából bemutatja mi történt ezzel az ősi és a római szertartás miséjére rendkívül jellemző imádsággal az utolsó 50 évben. Az írás címe: „Az egyetlentől a sok kánonig” csak ajánlhatjuk mindenkinek átolvasásra, tanulmányozásra ezt azt írást, rendkívül tanulságos.

Az 1980-as években voltam ministráns szülőfalumban. Tanúsíthatom, hogy akkor hétfőtől szombatig plébánosunk naponta a misén a Római Kánont imádkozta. A megújított liturgia új eucharisztikus imái csak vasárnap kerültek sorra: a kismisén a II. eucharisztikus ima, a nagymisén a III. eucharisztikus ima. Tehát egy mátyusföldi buzgó katolikus közösség nagyrészt a Római Kánon szövegével találkozott a megújított szertartásrenden belül is. Magam is erre felfigyeltem, és soha nem jellemzett a Római Kánon elutasítása vagy kritizálása. Az elmúlt 13 papi évem alatt sűrűn használtam a Római Kánont s nemcsak hétköznap, hanem ünnepnap is. Megerősíthetem viszont azt, hogy a gyakorlatban nagyrészt mellőzés éri a Római Kánont. Az eucharisztikus ima latin nyelvű végzését pedig még papi körökben is sokszor értetlenséggel fogadják, legyen szó akár a rövid eucharisztikus imákról.

A Római Kánon mélyebb megértésében nagy segítséget nyújtott Mezey László professzor úr tanulmánya, amely foglalkozik a Római Kánon szerkezetével, szövegével, kifejezéseivel. A szerző nagy tisztelettel és nagy tudással nyúl a szöveghez. Mezey professzor szövegmagyarázatának fényében viszont érezzük, hogy a Római Kánon ma hivatalos fordítása azért nem a legjobban sikerült.

A jelenlegi helyzetre vonatkoztatva tetszik a tanulmány szerzőjének javaslata, amelyet ő maga nem nevez radikálisnak. Javasolja, hogy általában és leggyakrabban a Római Kánont imádkozzuk. A többi megengedett eucharisztikus imát pedig kivételképpen, ha szükséges.

Az ősi szertartásban, a tridenti misében ilyen dilemma és választás nincs. Ott a Római Kánon, latinul, mint a római rítus gyöngyszeme és drágakincse biztos hellyel rendelkezik. Az áldozópapnak pedig az marad, hogy használja és imádkozza, imádkozva felfedezze, megismerje és egyre jobban szeresse. A hívek pedig a Sanctus énekével, csendes figyelemmel, leborulással és az imádás és hódolat jelével fogadják Őt, aki az Atya nevében jő közénk minden szentmisében.

Attila plébános

Hogyan is nevezzük meg a szentmise ősi formáját?

Hagyományos szertartású szentmise – hagyományos, mert évszázadokon keresztül átadták a következő nemzedékeknek nagyobb változtatások és sérülések nélkül a szentmise szertartásait, szövegeit, énekeit. A VII. századtól fogva egészen a XXI: századig nagyfokú azonosságot mutatnak a szövegek, ének, szertartások, mert az Egyház vigyázott a folyamatosságra. Az áthagyományozást szolgálták a gyönyörű kódexek, kéziratok, nyomtatványok, amelyek könyvészeti műremekek is gyakran. A hagyományozás főleg a székesegyházak kanonoki testületei által, és iskoláiban történt a székesegyházi liturgia példás ünneplése által.  

Ősi rítusú mise: Ősi, mert kialakulásának gyökerei visszanyúlnak a kereszténység első századaira, s a keresztény ókorban szentek  formálták és használták.

Tridenti mise:  Tridenti misének is nevezzük. A 16. század derekán Trentó városban, (németesen Trient, latinosan Tridentinum) került sor egy egyetemes egyházi zsinatra. Ezen a zsinaton az Egyház választ adott a protestáns hitújítás tévedéseire, s világosan meghatározták a katolikus hit tanítását sok kérdésben. A Tridenti  Zsinat az akkori pápára rábízta a római szertartás újbóli kiadásának feladatát, hogy a katolikus keresztény hit megerősödését a liturgia hitelessége is segítse. Meg is jelentek rövidesen a szertartáskönyvek. 1570-ben Szent V. Piusz pápa adta ki a Missale Romanum-ot a Római Misekönyvet. Mivel mindez a Trentói Zsinat után történt, ezért ennek az időszaknak a liturgiáját a köztudatban, - bár nem elég szabatosan és szakszerűen -  tridenti rítusnak, a miséjét, pedig tridenti misének is szívesen nevezik.

Szent V. Piusz pápa misekönyve: Az 1570-ben megjelent misekönyv egyik megnevezése a kiadást jóváhagyó és életbe léptető pápáról

Boldog XXIII. János pápa misekönyve: A tridenti misekönyvet legutóbb 1962-ben Boldog XXIII. János pápa jelentette meg, ezt a kiadást jelöli az előbb említett megjelölés.  A II. Vatikáni Zsinat idején is ez volt a zsinat római rítusú miséje. Ezt a misekönyvet használták tájainkon is abban az időben egy rövid ideig.

Régi rítusú mise – réginek nevezzük megkülönböztésül az 1970-ben bevezetett miserendhez viszonyítva, amelyet megújított rítusú miserendnek (novus ordo missae) neveznek

Rendkívüli forma – XVI. Benedek pápa szóhasználatával,  2007-től a tridenti mise a szentmise ünneplésének rendkívüli formája (forma extraordinaria) a római rítusban. 

Galántai templomunkban rendszeresen helyet adunk a szentmise mindkét formájának. Erre büszkék vagyunk, s XVI. Benedek pápával egyetemben hisszük, hogy mindkét forma megbecsülése és ünneplése  gazdagítja istentiszteleti életünket és a hívek bekapcsolódását a szent titkok ünneplésébe.