Visszatekintés Böjtelőre és böjtkezdetre - 2016

Nagyböjti mise még 2011-ben

Hetvenedvasárnap matutinuma

A hetvenedvasárnapi matutinumot a maga idejében imádkozhattuk el a galántai templomban.  Nagyon fáradtan, sok-sok gondtól terhelten  érkeztem meg a templom kórusába. A két kórusra osztott zsoltározás valóban beleringat minket Isten jelenlétébe, s szívünket elkezdik megérinteni a mi Urunk szavai és gondolatai, a kinyilatkoztatás által nekünk nyújtott imádságok. Különös élességgel érintett meg a zsoltározás egyik mondata: "Cantabo Domino, qui bona tribuit mihi". Miközben a zsoltárok éneklésével tovább haladtunk, ez a  sor mind a maig napig visszhangzik bennem: "Énekelni fogok az Úrnak, ki jókat adott nékem!" S valóban felmérhetetlen amennyit jót kaptunk s kapunk szüntelen a mi urunktól Istenünktől. "Minden jó adomány onnan felülről száll alá, a világosság Atyjától - "Omne donum optimum desuper est, descendens a Patre luminum".
Megrendítő liturgikus környezetben találkozni az ősszülők történetével, a teremtés, bűnbeesés és könyörület titkával. Eszembe jut közben a Sixtus-kápolna  a Genezis és a Végső ítélet képeivel, s az előtte álló gyönyörű oltárral és feszülettel. Felvillanak a hittanórák emlékei, amikor ezekről az eseményekről tanítunk. Bevillanak a Halotti beszéd és könyörgés sorai, egy-egy egyházi ének foszlányai, ahol emlegetjük az ősszülőket. Milyen nagyszerű templomban, liturgikus-énekes keretben megszólaltatni, hallani, elmélkedni az Írást. És végül is ez a Matutinum célja.

Hamvazószerda

A Böjt kezdetén, Böjtfő napján reggel hatkor volt a hamu szentelése és a hamvazás szentelménye, majd a nap szentmiséje. Már nem először, talán harmadik alkalommal végezhettem az ősi rítus szerint. Gyönyörűek a hamu szentelésének imái. Szép az is, hogy térden állva fogadják a hívek a hamvazást. Mély és szépséges antifónák énekek kísérik a hamvazás szentelményét.  A viola színű mise a böjt minden sajátosságával szintén jóleső változást hoz az idők múlásában.

Nagyböjt  első vasárnapjának matutinuma

Csak nemrég mondtuk a hetvenedvasárnap matutinumát, most pedig újra itt van a következő alkalom. Micsoda erő és gazdagság, hogyha valaki közösségben, hétről-hétre, napról-napra imádkozhatja az Egyház hivatalos imáját, s ha az Officium méltó környezetben, a római Egyház liturgikus éneknyelvén szólalhat meg. Egy szombat esti matutinum után másként ébredünk, másként hallgatjuk a vasárnap evangéliumát. Köszönet és hála Neked Istenünk a szent zsolozsmáért, Egyházad liturgiájáért, a gregorián énekért, de főként Szent Fiadért, aki értünk megkísértetett és győzött a gonosz lélek felett.

S miközben a böjtkezdet szertartásaira egy kicsit visszapillantottunk, már készülünk a Nagyhét, a Szent Háromnap és a Szent Húsvét ünnepeire, megváltásunk húsvéti misztériumának ünneplésére.  Áldott nagyböjtöt, áldott előkészületeket. Attila plébános

Vízkereszti örömök

"Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk! " SZVU 44 (refrén)

Vízkereszti örömök, az Úr ajándékából

Örömre, ujjongásra, sőt vígságra hívnak minket az újév, vízkereszt énekei. Nyilván nem feledtetni akarják világunk-lelkünk sanyarú állapotát, ugyanakkor hirdetik azt a hitből fakadó reményt, amelyet a GYERMEK hozott nekünk, hirdetik  az új életet, amelybe bekapcsol minket a kegyelem. 

A Vízkereszt ünneplésének  visszaállítása január 6.-ára  az anyaországban

Nagy ajándék, hogy immár együtt ünnepelheti a Kárpát-medence keresztény katolikus magyarsága Vízkereszt napját. S főleg, hogy az anyaország katolikusai életébe visszakerült az ünnep január 6-ára.  Igaz az anyaországban már munkanap van, de azért átsugárzott már egy picit a Vízkereszt fénye pl. a  közszolgálati rádión is (reggel is említést nyert az ünnep, volt szentmiseközvetítés is). Nagyon zavaró volt  eddig, hogy az ünnep át volt helyezve a következő vasárnapra. Vannak egyszerűen dolgok, amelyeket a napján kell megtartani. Néha apró változtatások, amelyek kiiktatják a hagyományt nagyon bántóak és zavaróak tudnak lenni.

Benedictio Aquae - Vízszentelés 

A Vízkereszti örömök közé tartozott, hogy az idén újra elvégezhettük a vízkereszti vízszentelést, a  Benedictio aquae in Vigilia Epiphaniae Domini szertartását a Rituale Strigoniense gyönyörű szertartásával. Ezt életem végéig egyszer sem szeretném kihagyni. A Mindenszentek Litániája,  a szép zsoltározás,   egy megrendítő exorcizmus, a Magnificat,  a vizet és sót szentelő exorcizmusok és áldások, a két megszentelt elem egybevegyítése, a Te Deum, Pázmány fordításában és gregorián dallammal szenteltvízhintéssel kísérve - mindez egy olyan gyönyörű egység, amely mindenképpen érdemes a megőrzésre és a gyakorlásra. A  hívek nagybetűs és részletes imafüzet segítségével kapcsolódtak be a szertartásba.  

Balázs atya jubileuma

A vízkereszti örömök között különleges volt, hogy január 5.-én hálát adhattunk Barsi Balázs ferences atya   kerek életjubileumáért is (hetvenes), s mindazért a sok jóért, amit papi-szerzetesi szolgálata, prédikációi, könyvei, lelkigyakorlatai, az általa megélt liturgikus vonal által kaptunk mindnyájan.   Deo gratias! Divinum auxilium maneat semper cum eo!

Vízkereszti énekrend

Az idei Vízkeresztre frissítettük a galántai énekrendet, de csak egy kicsit. Hiszen gyakorlatunkban Galántán ragaszkodunk a liturgikus énekrendhez.  A szép vízkereszti Introitust, Graduálét, Alleluját sem a Communiót nincs mivel felülírni. Az úgy alkalmas, ahogyan az a van a liturgikus hagyományban. De lehet gazdagítani a népénekhagyományból az ünnep énekrendjét. Az idei énekrendben énekeltük először az Adeste fideles és Puer natus in Betlehem magyar változatát. Sajátos színnel gazdagította ünnepünket ez a két ének. A Gloria éneke esetében is a gregorián dallam a legalkalmasabb.  Tévhit, hogy a hívek csak a Szigeti és a Mercedes-mise tételeit tudják elénekelni. A Credo hosszabb változatát sem érdemes lecserélni az apostoli Hitvallásra a szentmisében. 

Vízkereszt zsolozsmája  és miséje  s a liturgikus folytonosság

E zsolozsmát sajnos, az idén csak magánúton recitálhattam. A Breviárum Romanum szerint végeztem el.  A megújított zsolozsma ebből egy  kivonatolt, rövidített  zsolozsma. Ismerem mind a két változatot. Imádkoztam is életemben mind a kettőt. Ismeretük csak megerősíti bennem XVI. Benedek pápának a liturgia és a hagyomány folytonosságáról szóló  gondolatainak jelentőségét. Vízkereszt ünnepén elég jól megragadható ez a folytonosság. Egy kicsi üröm az örömben, hogy a böjtelő és az évközi idő vagy bizonyos szentek ünnepei tekintetében kevésbé ragadható meg a liturgikus folytonosság, hanem inkább az újszerű megoldások ütnek át. Számomra öröm volt megtapasztalni az idei Vízkeresztben a római rítus  folytonosságát.

Kívánom, hogy blogunk olvasóit őrizze meg az  új évben az Úr a szív örömében és a hálaadásban! Attila plébános

A bor megáldása Szent János napján

A káptalani hagyományokhoz hűen természetesen az idén is sort kerítettünk a Szent János áldásra, hogy azzal az apostol Efezusban véghezvitt csodájára visszaemlékezvén megáldjuk a bort, ezzel megakadályozva annak romlását. Az áldás kitér mindazokra, akik a megáldott borral kapcsolatba kerülnek, fogyasztják, így a romlást, legyen az erkölcsi vagy fizikai, ők is elkerülik, természetesen, ha a fogyasztásban is a mértékletességre törekszünk. Ez az emberiség történetével szinte egyidős ital, melyet a Biblia is mintegy 500-szor emleget, mindig is egyfajta misztériumot jelentett, de átlényegülése által a keresztény liturgiában kapta kétségtelenül a legfontosabb szerepet, a mi Urunk Jézus Krisztus hagyatékaként a szentmiseáldozatban.

Az efezusi csoda, melyet Szent János apostol vitt véghez, a mérgezett ital ártó hatását iktatta ki,
amikoris János a mi Urunk Jézus Krisztus Istenségét bizonyítandó a beléje vetett hit erejével azt kiitta, mégsem ártott neki. A csodáról egy kis meglepetésként az Érdy kódexből idézünk egy kis magyar csemegét:

„Annak utána, mikoron meg es Ázsiában prédikállana, az bálványisten papi fejedelmi azt megbosszúlván, megfogák Szent Jánost, és kezdék vinni Diana istenasszonynak templomához, hogy áldoznék az bálványnak. Kiknek mondá Szent János: ha az ti istenteknek nevével Krisztusnak egyházát eltörhetitek, hát kész vagyok áldozni. Avagy ha Krisztusnak nevében az templomot eltörhetem, hát higyjetek az Krisztusban.

Mikoron az köznép neki engedett vóna, Szent János imádságot tévén ottan az egész templom fondamentomából elesék. Azt látván Aristodemos nevű papi fejedelem, nagy háborúságot indojta az nép között. És látván azt Szent János, mondá: óh Aristodemos, mit akarsz, hogy tegyek. Ottan felele: ha azt akarod, hogy higyjek az Jézusban, ime mérget adok innod... Ha semmi veszedelmet nem szenvedendesz, ottan tudom, hogy bizony Isten az te istened. Mondá Szent János: tedd meg. Mondá őneki: egyebeknek adom először, kik mikoron el nem szenvedhetendik, te es inkább megrettenj tőle. Kére azért két halálra való embereket az bírótul, és mikoron nekik megadta vóna inniok, ottan meg ketten meghalának. Szent János es kezében véve az pohárt és szent keresztnek jegyét vetvén őreá, ottan megivá, és semmi sérelmet nem szenvede. Ottan azért mindnyájan Úristent kezdék dicsérni. Monda esmég Aristodemus papi fejedelem: méges egy kétség vagyon énbennem. Ha ezeket feltámasztandod, kik az méreg miatt meghalának, hát bizonnyal hiszem. Ottan Szent János adá

neki az ő kentesét, mondván: menj el, vesd a megholtakra, mondván: Krisztusnak apostola bocsátott engemet tihozzátok, hogy Úrjézusnak nevében támadjatok fel. És mind azt tette volna, ottan feltámadának...” (Érdy kódex)

A János áldásról részletesebben egy korábbi bejegyzésünkben itt és a Szent Mihály Laikus Káptalan oldalán itt is található bővebb információ. A János áldás óvja meg minden mértéktartó borfogyasztónkat, hogy valóban a szívét vidámítsa meg és ne az eszét vegye el.

Harminc éves az Éneklő Egyház, 2.rész

Még februárban született meg az előző bejegyzés ebben a témában. Nos december ötödikén Révkomáromban egy ünnepi ülésre is sor kerül a Népénektár jeles,  szép évfordulója alkalmából a plébánia nagytermében, adja hírül a Remény katolikus hetilap  47. száma. Örvendetes, hogy a sok-sok gond közepette marad még erő, kedv, akarat az egyházzene dolgaira. A liturgia mégiscsak hitünk szíve és középpontja. A szervezők kérdőívet is küldtek. Ennek kitöltése  hasznosnak bizonyult számomra. Egyrészt megláttam egyházközségeink állapotát a szent zene és ének területén. Egyfajta visszapillantást és értékelést is végezhettem, mennyire sikerült az Éneklő Egyház által kínált kincset a mindennapok és ünnepek során  felhasználni, átadni, kamatoztatni. Vannak e megfelelő körülmények hozzá, kántor, orgonista, előénekes, netán szkóla. Van-e megfelelő hangszer, orgona. Van-e nyitottság a mélyebbre, a liturgiához illeszkedőbb igényes énekkultúrára? Van-e ünneplési kedv közösségeinkben?

Elmondhatom, az elmúlt hat évben Galántán és környékén több mint száz példányt ajándékoztam el az Éneklő Egyházból. Szívesen adtam ifjú házaspároknak, bérmálkozóknak, elsőáldozóknak, de katekumeneknek és egyházi éneket szerető híveknek. Remélem, nem pusztán porosodik valahol a polcok mélyén...

Mi a helyzte Galántán, a Mátyusföld szívében?
 Galántán kiváló kántorunk van, aki nyitott az Éneklő Egyház által mutatott magyar gregorián útra, ugyanakkor a városban nagy hiányát érzem a szkólának. S valamiért nem és nem akar létrejönni, megszületni. Pedig egy magyar liturgikus szkóla komoly erősítést jelenthetne a magyar katolikus közösségnek. Galántán  egy új orgonára is szükség lenne, a jelenleg használatos digitális orgonapótlékot csak átmeneti megoldásnak tekinthetjük.

Galánta, chorus musicorum az üres orgonaszekrényekkel

Galántán sűrűbben alkalmazzuk az Éneklő Egyházat. Szinte minden ünnepkörben, és vasárnapi rendszerességgel is.  A nép bekapcsolódásához elengedhetetlenül szükség van a bátorításra, a tanításra és buzdításra, s  az énekek szövegét is érdemes kézbe adni. Vannak tételek, amelyek nagyon gyorsan elsajátíthatók, más tételekkel inkább küzködünk. A gregorián ének egyaránt illeszkedik a megújított rítushoz, de templomunkban rendszeresen használjuk a régi rítusú énekes szentmisékhez is. Egy évben kb. 10 alkalommal pedig Népzsolozsmát is végzünk. Figyelek azonban arra is, hogy a népénekek se vesszenek ki a gyakorlatból. Hálás vagyok a híveknek, hogy együttműködnek, s van bennünk nyitottság a komolyabb liturgikus énekkultúra felé.

Nemeskosút, Passió-énekesek Nagypénteken

Kosút község templomát is hat éve látom el oldallagosan liturgikus szolgálattal. Az orgona működésképtelen. Az énekléskultúra hanyatló állapotban. Egy kis reménysugarat azonban itt is látok, egy segítő fiatal házaspár személyében, akik szekvenciákkal, időről-időre kommúnió-antifónákkal, és válaszos zsoltár éneklésével segítenek. örülök, hogy van nyitottság bennük a tanulásra és a szolgálatra.

Tósnyárasd temploma

Tósnyárasd filiálist két éve szolgálom. Itt egy kiváló pozitív orgona van. Sajnos legtöbbször nincs ki játszon rajta. Az énekkultúra meg van rekedve népénekek egy szűk körén. Hiányzik egy magabiztos énekvezető és  orgonista. Újra és újra szembesülök, hogy nem hanyagolhatjuk el a kántorképzés témakörét. Sajnos 2009-től elmaradt a komáromi kántortanfolyam megszervezése.

Nemeskajal, orgona, mely feltámadásra vár

Nemeskajal község plébániáját is két éve adminisztrálom, itt azonban csak időről időre végzek szentmisét. A kóruson egy működésképtelen régi orgonapozitív vár remélhető feltámadására és jobb sorsára. Az egyházi ének helyzete az eléobb említett Tósnyárasdéhoz hasonló.

A Népénektár jubileuma kapcsán tett leltározásom tehát azt mutatja, hogy bőven van teendő. Ugyanakkor más most örvendhetünk némely gyümölcsöknek. A Népénektár nagy ajándék népünknek, s örvendek, hogy sokfelé a Kárpát-medencében használják.  Kívánom a jubiláló Népénektárnak, hogy még számos éven át kísérje és szolgálja a katolikus életet és nyilvános istentiszteletet!  Attila plébános galánta

In memoriam Kempski Józsi

A mi kis Ágostonunk, magunk között így emlegettük. Mindig, mosollyal, mert Ő is a nagy megtérők sorába tartozott. A régi énjéből keveset ismertünk, ezért amikor néha szórakoztatásul elmesélt egy-két történetet fiatal korából, az hihetetlennek tűnt, néha pedig egészen groteszk volt. Ő mosolygott a megrökönyödésünkön, de szeméből a szomorúság és fájdalom nézett velünk szembe. Nem volt büszke a múltjára, de békére lelt a jelenben. A maga egyszerűségével sokszor ránk pirított, olyan dolgokat vett észre vagy tett róla tanúbizonyságot, amiről mi csak olvastunk vagy tanultunk. Neki elég volt az önátadás, különösen érzékeny volt a lelke az apró, finom részletekre a hit dolgaiban. Talán ez vezette őt hozzánk is. Énekelt a szkólában, zsolozsmázott a Káptalannal, alapból szerette a zsoltárokat. Amikor először hallotta  a gregorián dallamokat, úgy érezte, hogy hallja az angyalokat is énekelni a templomban. Onnantól fogva amíg csak bírt, velünk énekelt. Vigasztalást talált minden zsoltársorban. Gyakran sírt, vagy meghatódott.

Fájdalmas volt az első, ahogy az utolsó találkozásunk is. A fia temetésén találkoztunk. Megdöbbentő volt számomra, mikor Ő idézte, hogy "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." Azt mondta évekkel később, hogy beleőrült volna, ha nem hinné, hogy ez így igaz. Fájdalmas veszteség volt a fia halála, és mégis nyereség, ha rá és arra a hitvallásra gondolunk, amit azóta a családjával felmutatott. Amikor valaki nem csak mondja, de teszi is, hogy belekapaszkodik Istenbe és ragaszkodik hozzá. És ő ennek teljes tudatában volt.

Persze voltak gyenge pillanatai is, amikor az elkeseredés úrrá lett rajta, betegség kínozta, a veséje nem működött és dialízisre járt. De ez is csak ideig-óráig tartott nála, mindig visszatalált. Nemcsak lelkileg, de fizikailag is erős volt, termetes. A dialízis megviseli az embert, általában ezek a betegek már dolgozni sem bírnak. Józsi barátunk háromszor járt hetente, mégis volt, hogy a teherautóból vagy a bágerből kiszállva ment a kórházba vagy éppen fordítva. Pedig a dialízis után beszélni sem tudott, mert elment a hangja. Mégse adta fel.

Nullás vércsoportú volt, ez is jellemző rá. Mindenkinek adhat, mégse kaphat bárkitől. Ez nehezítette a veseátültetését. Évekig várt, szinte Matuzsálemként a dialízisesek között, akik egyre fogytak mellőle. Míg egyszerre csak elfáradt. Vele voltunk ugyan a betegségében, megszoktuk a kórházi történeteit, úgymond „megedzett” bennünket, hogy ne legyen olyan fájdalmas majd a végén. Mindezt sok humorral tette, hogy kibírjuk és a barátok kedvéért felejtsük el, milyen beteg. Csak néha jegyezte meg, de azt is csendben, hogy ez már a vég kezdete. A szíve lassan, de gyengült, Józsi pedig egyre fáradtabbá vált, ritkábban láttuk, énekelni már nem tudott, a levegőt is nehezen vette. Egy súlyos szívműtét előtti estén azt mondta a telefonba: „elég volt, most már megadom magam.” Mindenkivel kibékülve, sorsát elfogadva, gyónás után, félelmetes józansággal és szeretettel. A műtét után 10 napig állt a szíve. Szakadatlanul imádkoztunk érte, és igazából az orvosok sem fogták fel hogyan, de a születésnapján a szíve újra dobogni kezdett. A csodákra is inkább nekünk volt szükségünk. Még vagy másfél hónapot reménykedtünk, de csak búcsúzni jött vissza.

A halotti zsolozsmával kísértük végső útjára, utolsó kívánságaként. Ő már ezt odaátról énekelte velünk, az angyalok kórusával együtt…

Nyugodjék békében.

Liturgikus tábor Galántán

Az idén először került megendezésre Szlovákiában a hagyományos liturgia iránt térdeklődők tábora. Miután 2007.07.07-én Őszentsége, XVI. Benedek pápa kiadta a Summorum Pontificum kezdetű rendelkezését, nálunk is egyre többen akadnak -papok és laikusok egyaránt-, akik meg akarják ismerni Anyaszentegyházunk gazdag kincseit, élő hagyományait. Ez a megismerés sokaknál idővel átalakul a hit megélésének formájává és a szentségi élet részévé válik.

Káptalanunk tagjai már 2010-től rendszeresen résztvettek a hagyományos liturgia magyarországi táborain. Voltunk Gödöllőn, Szegeden, Szombathelyen, Perbetén, Vácott és Sopronban is. Innen jött az ötlet, hogy ha Magyarországon működnek ezek a találkozások, meg kellene próbálni Szlovákiában is megszervezni egy hasonló tábort. Tudtuk, hogy több helyen végzik a hagyományos liturgiát, ismertünk is pár papot és hívőt egyaránt, de nem tudhattuk előre, lesz-e érdeklődés a kezdeményezésünk iránt.

  A kezdeti határozatlanság miatt nem sok időnk maradt a szervezésre. Szétküldtük a meghívókat. Az első liturgikus tábor helyszíne Galánta lett. Itt minden adott volt, amire szükségünk volt. Elsősorban egy -a hagyományos liturgiát ismerő és szerető- pap. Másodszor egy megfelelő szállás. A galántai City Hotelben voltunk elszállásolva. Azonkívül, hogy közel van a templomhoz, itt kitűnő feltételeket biztosítottak számunkra: a szobákon kívül egy nagy kongresszusi termet is volt módunk használni. Itt voltak az előadások, az imaórák és a kötetlen, ismerkedő beszélgetések is.

A tábor augusztus 21-én kezdődött. Dél körül találkoztunk a plébánián, majd átvonultunk a hotelba ebédre. Ebéd után a hagyományos szentmise ünnepi formájának (ún.missa sollemnis-nek) bemutatásmódjáról tartott előadást Józsa Attila galántai esperes. Ezt rögtön gyakorlati próba is követte, hiszen nehéz megjegyezni mindazokat a feladatokat, liturgikus cselekményeket, amelyeket a ünnepi szentmise keretében a szent szolgálattevőknek (szubdiakónus, diakónus, pap) és az asszisztenciának (ceremóniamester, akolitusok, turifer) el kell végezniük.

A szentmise 19:00-kor kezdődött. Sranko László atya mutatta be, neki segédkeztek mint diakónus Takács Dénes atya, és mint szubdiakónus Eliáš Jozef atya. A szentmise votív szentmise volt a Szent

Keresztről. Pozsonyből jött énekeseknek köszönhetően megszólalt a szentmise eredeti propriuma. Ritka az ilyen alkalom, kevés helyen tud elhangzani szentmiséken az az ének, amit az Anyaszentegyházunk előír. Általában mi hívek -és papok is- beérjük a szentmiseének pótlásával. Pénteken Galántán felzendült a latin introitus, graduale, offertórium és a communio is. Fontos, hogy a misét énekeljük, és ne csak a misén énekeljünk.

A hagyományos rítus nem ismeri a koncelebrációt, ezért a résztvevő papok külön külön is miséztek a fő- illetve a mellékoltárokon. Furcsa, és mégis felemelő érzés volt látni, ahogyan egyszerre 3 csendes szentmisét is bemutatnak a templomban. Mint azokban az időkben, amikor még egy-egy plébánián több pap is szolgált. Ez azon is elgondolkoztatja az embert, hogy bizony a szentmisének határtalan értéke van akkor is, ha egy emberekkel megtelt székesegyházban, díszes pompával mutatják be, de akkor is, ha a pap a mellékoltárnál, egy ministránssal mutatja be a szentmisét. A szentmise értéke független a hívek számától, érzéseitől, aktivitásától.

A szentmise prédikáció nélkül is egy óráig tartott. Utána jól esett egy kis vacsora a hotelban. Ezt követően újra lehetőség nyílt ismerkedni, beszélgetni. Szinte mindenki a liturgiáról, az Isten tiszteletéről beszélt. Micsoda nagy kincseket kapunk mi az Egyháztól! Szeressük és óvjuk a szent liturgiát, annak minden előírását, mert általa tudunk bekapcsolódni a mennyei liturgiába!

Szombaton 07:30-kor kezdtük el a laudest, szent István királyról, a galántai plébániaközösség védőszentjéről. Ezt szlovák nyelven énekeltük. A reggeli után újra az esperes úr beszélt nekünk. Elsősorban a régi rítus, az ún. extraordinaria helyzetéről, lehetőségeiről, kilátásairól, nem utolsósorban gondjairól beszélt. Mindannyian szinte lélegzetelállva hallgattuk, mert éreztük és tudtuk, hogy amit mond, az nem egy elmélet csupán, hanem a mindennapi élet tapasztalatai. Amit akkor és ott mondott nekünk, annak súlya volt.

Ezekután átvonultunk a templomba. Még az ünnepélyes szentmise előtt bemutatta a maga csendes szentmiséjét a többi pap. Újra három szentmisét mutattak be a templomban. (Ekkor döbbentem rá, hogy bizony milyen szegényes az a templom, amelyben nincsenek mellékoltárok!) A szombati ünnepélyes szentmisét Takács Dénes atya mutatta be, diakónusként Balogh Károly atya,

subdiakónusként Viliam Zemančík atya segédkezett.

A szombati napra esett Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe. Újra felhangzott az Anyaszentegyházunk által előírt latin proprium. Az orgonát -ugyanúgy mint pénteken- Ternócky István orgonaművész szólaltatta meg.

A szentmise után döbbentünk rá, hogy milyen gyorsan elfutott az a pár óra, amit együtt eltölthettünk. Már csak az ebéd maradt hátra. A „Csóka” étteremben ebédeltünk. Aki tehette, maradt még ez ideig és megbeszéltük az átélt élményeket. Abban egyetértettünk, hogy jövőre újra meg kell szervezni a tábort. Ha lehet, akár 5-6 naposra is.

A tábor megszervezése több érdekes dologra is rávilágított. Elsősorban itt arra gondolok, hogy a hagyományos liturgia iránt nagyon erős az érdeklődés országszerte: több mint 30 laikus és 7 pap vett részt a táborban. Szlovákia legkülönbözőbb helyeiről jöttek papok, hívek egyaránt: a kassai, szepesi, zsolnai, nyitrai, pozsonyi és nagyszombati egyházmegyékből. Általában a fiatalabb papok, és a fiatalabb hívek között terjed a liturgia rendkívüli formája, ami nagy bizakodásra ad okot. Másodsorban az is megmutatkozott, hogy templomaink mennyire kevéssé vannak felszerelve a hagyományos liturgia végzésére. Még a tábor megszervezése közben az egyik legnagyobb gondot a megfelelő dalmatikák (két piros és két arany) beszerzése okozta. A zsinat utáni reformok bevezetésénél sok „felesleges” liturgikus ruha került tűzre, sok áldoztatórács került ki a templomainkból. Ezen a téren rengeteg még a munka előttünk. Igazi kihívás ez a régi rítusú közösségek számára.

A tábor alatt több elképzelés, ötlet született. Most itt az idő, hogy mindent alaposan átgondolva, mérlegelve, meg is valósítsunk párat ezek közül - semmit sem téve elébe Isten dicséretének!

A szervezők nevében:
Gál István

"Et defecerunt in vanitate dies eorum"

"Et defecerunt in vanitate dies eorum " - "Hiábavalóságokban fogyatkoztak el napjaik"  de ps. 77.

A zsoltárokat imádkozók tapasztalata, hogy  zsoltározás közben egy-egy sor erőteljesebben megmutatkozik, láttatja magát, megérint, megszólít. Múlt csütörtökön a feljebb idézett sorra figyeltem fel. Egybecseng ez egy olyan igével, amelyre az idén húsvét után lettem figyelmes, amikor egykori esperes atyámat temettük, a halotti offíciumból Jób szavai vésődtek belém: "Omnes diei mei breviabuntur, solum superest mihi sepulchrum" - " Megrövidülnek az én napjaim, már csak a sír vár reám!" Talán az idei kerek születésnapomnak is része van abban, hogy jobban elgondolkodtat a földi idő múlása, s megszólítva érzem magam, hogy a nekem juttatott időt még jobban használjam fel papi kötelességeim, feladataim teljesítésére.

Mit jelentenek ezek a szent idézetek a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan szempontjából?

Nagyon is értékes, jelentős idő az, amit az imádságra fordítunk. Nem tarthatjuk elveszett időnek. 

De nem tarthatjuk azt sem elveszett időnek, amit  hitünk titkainak és kincseinek tanulmányozására fordítunk. Sem azt, amit egymással való találkozásra és segítségre szentelünk, sem amit embertársaink üdvére kifejtünk.

 Az imádság, a régi rítusú szentmise, a katekizmus, a szkólaszolgálat, az apostoli munka  igazán nem nevezhetők hiábavalóságoknak.

Megrövidülő földi napjainkban szívleljük meg az apostol szavait:  "Legyetek állhatatosak és rendíthetetlenek, buzgólkodván mindenkor az Úrnak dolgában, hiszen tudjátok,  hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban."  ( 1Kor 15,58) Attila plébános