2011. december 20., kedd

Karácsony előtt

Eltelt egy év azóta, hogy káptalanunk ministráns tagjaival együtt elhatároztuk, hogy hetente egyszer, hétfőnként kora reggel régí rítusú szentmisét tartunk Galántán, hogy élő liturgia keretében gyakorolhassuk be a missa cantata – az énekes mise ministrálási rendjét, és egyúttal a hívek számára is rendszeres alkalom adódjon a hagyományos szertartás megismerésére. A hétfő reggeli időpontot olyannak találtuk, amely mindegyikünknek alkalmas, mert nem fenyegeti egyéb programok közbejötte, és a munkahét kezdetének megszentelését is jelentheti számunkra. Egy év után elmondhatjuk, jó időpontot választottunk, és elhatározásunkban Isten segítségével ki is tartottunk. A szentmisék megvalósultak, s nagyon sokat tanultunk és épültünk ezalatt az időszak alatt.

Giotto: Jézus születése
Az idei évben még egyetlen tervezett régí rítusú mise ünneplése maradt hátra: A mi Urunk születése ünnepének második miséjét az ún. pásztorok miséjét, a Missa in aurora-t, a hajnali misét szeretnénk a római szertartás hagyományos formája szerint ünnepelni.

Alig várjuk, hogy felhangozzék a Lux fulgebit hodie super nos ének, és odamehessünk az Úr oltárához Urunk születésén. Ez a szentmise káptalanunk tagjaiért és jótevőinkért lesz felajánlva a galántai Szent István király templom oltáránál.

Mindnyájuknak, akik érdeklődéssel, jószándékkal és barátsággal követték káptalanunk életét, tevékenységét ebben az évben, s meglátogatták honlapunkat, nagyon szép, és a római liturgia kincseivel gazdag karácsonyi ünneplést kívánunk.

Józsa Attila

2011. december 7., szerda

Nicolai sollempnia - Könyvek jeles templomokról


Elárulom, hogy szeretem a könyvek megvásárlását szép helyszínhez és jeles napokhoz kötni, s ezeket a tényeket meg is örökítem személyi könyvtáram példányaiban. Tavaly Szent Márton napján, az idén pedig Szent Miklós ünnepén könyvtáram egy-egy nagyon szép kötettel gyarapodott, mindkettőt Pozsonyban vásároltam. Azt hiszem az alábbi ismertetőből kiderül, miért e két jeles szent ünnepnapján.

A közelmúltban két olyan szlovák nyelvű könyv is napvilágot látott, amelyeket mindenképpen érdemes beszerezni legalább a plébániáknak, mert a tágabb értelemben vett egyházmegyénk: az ősi esztergomi érsekség, de a mostani pozsonyi és nagyszombati érsekségek története szempontjából is fontos kiadványok és dokumentumértékű felvételekkel gazdagok. De laikus káptalanunk számára is fontosak ezek a könyvek, hiszen szűkebb régiónk két jeles templomáról szólnak, mindkét templomhoz szorosan kötődött a múltban a káptalani élet is. Sajnos ezek a templomok jelen időben káptalani élettel nem dicsekedhetnek.

Az egyik kiadvány Haľko József  pozsonyi egyháztörténész professzor tollából született meg a pozsonyi dómról, a koronázótemplomról, amely a Szent Márton székesegyház megnevezést is viseli jelenleg. A kötetet a Štefan Komorný által készitett gyönyörű felvételek teszik külön értékessé. Haľko Jozef – Komorný Štefan: Dóm, Katedrála svätého Martina v Bratislave, Lúč, 2010 (Dóm, a pozsonyi Szent Márton székesegyházAz olvasó nemcsak részletes leírást kap e jeles dómról, hanem a szent épület minden külső és belső részletével is találkozik a gyönyörű fotókon keresztül. Olyan részleteket is megpillanthat, amelyek szabad szemmel alig láthatók. Nagyon szépek a kanonoki kórusról és a stallumokról szóló felvételek, de a dóm kincstárának jeles szakrális tárgyai, gyönyörű kelyhek, monstranciák is megtalálhatók a felvételeken. Az olvasó meggyőződik arról, hogy valamikor az emberek valóban úgy építették a templomokat, hogy Isten tiszteletére és imádására a legszebbet, legjobbat, legnemesebbet adják.  

A könyvből megtapasztalható szépséghez tegyük hozzá, hogy a pozsonyi dóm torony alatti helységeiben csodálatosan szép kiállítás keretében tekinthetők meg a dóm szakrális kincsei, történelmi papi és préposti öltözékei. Talán csak az a fájdalmas, hogy a dóm gyönyörű kanonoki kórusa és szentély szinte mindig kihasználatlanul és üresen áll. Zsolozsma csak nagy ritkán hangzik fel stallumaiban. A rendszeres zsolozsma-istentisztelet, amely Pozsonyra a múltban olyan jellemző volt megszűnt. A szembemisézés bevezetése óta a szentély lényegileg funkciótlan, legfeljebb egy-egy nagy ünnepség alkalmával a papok, vagy hívek foglalnak benne helyet, hogy a szentélybejáratnál „szembemiséző” püspököt vagy papot hátulról körbevegyék. A mai istententiszteleti gyakorlat mellett az ember nem is érti, miért kellett egy ilyen csodálatosan szép és elegáns szentélyt építeni.  

A második kiadványt tegnap, Szent Miklós napján vásároltam, a nagyszombati Szent Miklós bazilikáról szóló, az előző kiadványtól szerényebb de színvonalas kiadvány: Radváni Hadrián: Dobšovič Mário: Bazilika svätého Mikuláša v Trnave. Lúč, 2011 (A nagyszombati Szent Miklós bazilikaA Szent Miklós templom Nagyszombat városának 14. században épült gótikus plébániatemploma. A 16. századtól a város az esztergomi érsekek és a székeskáptalan tartózkodási helye. Ők a gótikus templomot tovább szépítik bővítik, gyarapítják, s nem egy érsek s kanonokok sokaságának temetkezőhelyévé is válik. 1708-ban könnyezik a templom Mária-képe, 1710-től  város minden évben fogadalmi kilencedet és ünnepet tart a Könnyező Szűz tiszteletére Szűz Mária bemutatásának ünnepéhez kapcsolódóan.

A Szent Miklós bazilika is csodálatos példája az Isten imádására, tiszteletére épített templomoknak. Gyönyörűen mutatja be a kötet rengeteg gyönyörű felvétel segítségével a Szent Miklós bazilika legtöbb részletét: külső és belső építészetét, kriptáit, harangjait, orgonáit, kincstárát, a Könnyező Szűz kápolnáját, a templom stallumait és szentélyét. A Szent Miklós bazilika, plébániatemplom ma is nagy látogatottságnak örvend a hívek részéről, s a Könnyező Szűz Mária búcsúja zarándokok sokaságát gyűjti egybe. A káptalani élet sajnos Nagyszombatban is megszűnt, s vele együtt a nyilvános zsolozsma-istentisztelet is. A templom hosszú szentélye itt is funkcióját vesztette, ugyanúgy mint Pozsonyban, a szentélyben helyet foglaló hívek hátulról szemlélik a templom közepén „szembemiséző“ papot.

A két kiadvány között még van egy kis különbség, a pozsonyi dómról szóló kötet szerzője mindig a hagyományos magyar névírást használja a történelmi személyiségek neveinél, a nagyszombati kötet szerzője a Szlovákiában érvényben lévő nacionalista történelemszemlélet írásmódja szerint, vagyis deformált formában hozza a történelmi neveket. (Pázmány – Pázmaň).

Mindazok, akik áttanulmányozzák ezt a két szép és színvonalas kiadványt, elismerik, hogy elődeink megértették Szent Benedek szavát: az Isten imádásának, tiszteletének semmit elébe ne tegyenek. Mindezt építészettel, művészettel nagyon is ki tudták fejezni. Legyen ösztönzés ez a mi számunkra is a liturgia szeretetét, ápolását, művelését illetően.

Józsa Attila

2011. december 6., kedd

Roráte misék Galántán


Szent István király templom
Advent folyamán, amikor a liturgikus kalendárium engedi, a reggeli 6 órai szentmisét Roráte miseként ünnepeljük. A Roráte adventi Mária-mise, amelynek kezdőéneke a Rorate caeli. A hétfő reggeli Roráte pedig a római rítus hagyományos szertartása szerint végezzük, négy ministránssal és tömjénfüsttel, missa cantata, azaz énekelt mise módján, mivel ez a hétfő reggeli alkalom a heti "gyakorlómisénk" is egyben. Gyertyafények mellett tartjuk a szentmisét, amelyre szép számmal érkeznek a hívek is. Szerencsére velünk tart kántor urunk is. A hagyományos adventi népénekek mellett, helyet kap az énekrendben a magyar gregorián is, a Kyrie, Sanctus és Agnus pedig a Missa de beata gyönyörű gregorián dallamán szólal meg. A szentmise után énekelt Úrangyala következik, amelyet nagyon szívesen énekelünk. Az adventi korai felkelés, egyébként jó hatással van rám. Ösztönöz, hogy este időben térjek nyugovóra. Reggel nyugodtabban lehet időt szánni a zsolozsmára is, jobban, mint napközben. A Roráte után nagyon jól esik egy kis meleg reggeli és tejeskávé. S kezdődhet a nap többi munkája. A korai felkelés által a délelőtti feladatok is sokkal ügyesebben végezhetők el. Az egész napot beragyogja a reggeli Roráte.

Józsa Attila

2011. november 22., kedd

Egy lelkigyakorlat margójára

A ferences templom
November 17-19 között újra Barsi Balázs atyánál jártunk. Immár 3 éve hallgatjuk rendszeresen, kitárt és megrendülő szívvel: az életet adó igét az Egyház tanításában. Mindig ugyanaz és mégis új gondolatokkal teli. Első hallásra kemény szavak, aztán rájövünk, a baj velünk van. Konzervatív vagy modern? Ez nézőpont kérdése. Igaz, és ez a fontos. Nekünk Sümeg őt jelenti. Barsi Balázs atya a sümegi ferences rendházban szerényen és alázatosan fogad minket, arca felderül az ismerősök láttán, megjöttek a Felvidékiek. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elválltunk. Hazajöttünk.

Nagymácsédi hívek
Íme a kezdet: vesperás és kompletórium magyar gregoriánnal. A kevésbé gyakorlottakat is megszólítja az ékesszólás eme tárháza és a végtelenre irányítja a figyelmünket: Isten, Te mindent alkotó... S ahol a kompletórium abba marad, ott folytatja Balázs atya. Imádság a téma, az Isten imádása és a szentmise. Kimeríthetetlen. Kis szent Teréz égre emelt tekintetében a „minden“: mosoly és sóhaj, lángoló szív, a zárókő - ugye értitek? Sokmindent nehéz szavakkal elmondani, az imádság azonban nem érzelgős szavak tömkelege. Nem érzelmekből fakad, hanem általa fakadnak az érzelmek. Nem az a fontos, amit érzünk, hanem hagyjuk, hogy az ima alakítson át minket. Nyissa meg az általunk épített védőpajzsot a fejünk fölött, hogy ezáltal beáramolhasson az isteni kegyelem és mi is e kegyelem továbbítói, közvetítői lehessünk.

Balázs atya
Forrásunk Isten igéje, de a leírt szó megtévesztő lehet, sokféleképpen magyarázható. Nekünk azonban itt a hagyomány, az értelmezés az Egyház szemével: a kinyilatkoztatás. Így és csakis így nyílik meg a tanítás és nyer helyes értelmet. A Lector (olvasó) olvassa és értelmezi az írást. 2000 év tapasztalat és hagyomány az Egyházban tévtanok nélkül. Ez önmagáért beszél, a Szentlélek vezeti az Egyházat, nem az embertől függ a jövője, ezért le sem rombolható. Jövőnk záloga a múltban gyökerezik. A helyes értelmezés kulcsfontosságú, ezért adja Egyházunk a dogmákon keresztül a cölöpöket, amelyre bátran építhetünk.

A Káptalan
Baltazár király lakomáján ülünk a megszentségtelenített edények között. Ezt nem kellett volna. Orgia és bálványimádás. „Amit Isten jónak és szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás, amely a biztos véget készíti elő. ... Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király. Szentnek tartjuk és megőrizzük, amit Isten szentnek teremtett. Megkülönböztetett tisztelettel viseltetünk az ő szentségei iránt, és élünk belőlük. Az öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett a „Lélek józan mámorát” keressük, az igazság, szépség és jóság forrását, és sorra ledöntve szívünk bálványait hódolattal leborulunk Isten előtt. ... Hol valósulna meg ez jobban, mint a szentmisében? A szentmisében, mely a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és lakoma, forrás és csúcspont, amelynek ünneplése szívünket a mulandó javaktól az örökkévalók felé fordítja.“ (Barsi Balázs – Magasság és mélység)

Átváltoztatás
Imádság és hódolat Isten előtt, szent és örök áldozat. A mi profán világunkban vajon mennyire szent a mi hódolatunk? Imádságunk nem csak a kimondott szó vagy a lelki azonosulás, imádság a test is, a viselkedés, tartás és gesztusok, a fegyelmezettség és mindenekelőtt a térdelés. Régi vagy új rítus? Nem ez a kérdés. Szemlélődjünk. Vizsgáljuk meg, melyik fejez ki nagyobb hódolatot Isten előtt? Ne visszalépésként fogjuk fel amit 1960 évig az Egyház gyakorolt, hanem az értékeket lássuk meg benne. Amit kaptunk oly nagy ajándék, megérteni sose fogjuk. Az isteni természet végtelen irgalmából és szeretetéből. Örüljünk a Szentatyáknak, II. János Pál és XVI. Benedek pápáknak, akik különös érzékenységgel igazgatják a váltókat, hogy a vonatunk a biztosan helyes irányba menjen.

Egy meghitt pillanat
Régi rítusú ünnepélyes énekelt mise – Missa Sollemnis. Remegve tartom Barsi atya kazuláját, meglepődöm a könnyedségén. Az összhang szinte hibátlan, az oltárszolgálat gyakorlott. Teátrális? Komikus? Sok a mozgás, a térdhajtás? Talán a felszínen igen. Fegyelmezett, kimért, harmonikus és dinamikus: ez éppúgy jellemző. „Milyen szép lenne, hogy ha minden ember egyszerre tudatában lenne, annak, amit együtt cselekszenek Valakinek a szeme előtt, aki figyelmesen nézi őket! Ha tudatában lennének annak a segítségnek, amelyet egymásnak nyújtanak, annak a szertartásnak, amelyben részt vesznek, annak a mérhetetlen nagy felajánlásnak, amely akkor megy végbe, amikor szemüket fölemelik az égre; annak a gyönyörűséges közösségnek, amelyet alkotnak!” (u.i. Paul Claudel) Semmi sem mindegy, mit, miért és hogyan teszünk. Mindennek oka van és kifejezőereje. Kis dolgok, a hódolat megnyilvánulásai, leborulás a legszentebb előtt. Hogy mindezt megérthessük, a mélyre kell eveznünk, nem maradhatunk meg a felszínen. Barsi atya ül a csónakban és mi evezünk. Közben tanít és hálát ad, velünk dicsőít. Mindannyiunknak olyan érzése van, hogy semmit se értek, mégis minden világos.


A búcsú fájdalmas, mindannyian tudjuk, hogy várnak a mindennapok megpróbáltatásai. Felüdülés volt ez a pár nap. Az Egyház azonban nem a való életből ragad ki, hanem ide küld vissza minket, küldetéstudattal és hitben erősödve. A munka is, az élet is imádsággá válik, mert megszentelődik „minden“ az imádság által. Nehéz a visszailleszkedés az biztos, de annál inkább vágyakozunk majd Rá és szomjúhozzuk Őt, míg építgetjük a mennyei Jeruzsálem városát. Ki itt, ki ott. Isten áldja meg Barsi atyát mindezért.

2011. november 14., hétfő

Találkozásom a római rítus hagyományos formájával – II. rész


Abban a reményben folytatom beszámolómat, hogy az mások számára is hasznos lehet, én pedig kicsit visszapillanthatok az elmúlt időszakra. Gimnazista koromban a latin órán tanultuk a következő mondást: „Gutta cavat lapidem, non vi, sed saepe cadendo.” - „A vízcsepp kivájja a követ, nem az esés erejénél, hanem gyakoriságánál fogva.” Igaznak érzem ezt a mondást. A római rítus hagyományos formájának tanulásához is nagyon sok apró lépés megtétele s megismétlése szükséges. Rendszeresen kell memorizálni a liturgikus szövegeket, imákat. Ezeket egyénileg is kell gyakorolni, s a ministránsokkal együtt is az érintett szövegeket, nemkülönben a latin miseordináriumtételeket a néppel együtt nagyon sokszor szavalni, majd énekelni szükséges. A ministránsok az asszisztenciarendet is csak rendszeres gyakorlással sajátíthatják el. Laikus káptalanunk ministránsai januártól heti egy alkalommal segédkeznek missa cantata bemutatásánál. Érezhető a fejlődés a ministránsok részvételében, mutatkoznak az érlelődés jelei, egyre szebb az összhang a mozgásokban.

Egy másik mondást is tanultunk a latin órákon: „Qui bene distinguit, bene docet” - „Aki jól különbözetet meg, az jól tanít”, s tegyük hozzá: tanul is. Világosan meg kell különböztetni a szentmise végzésének egyes típusait, a hozzájuk tartozó szabályokat, a ministránsok szerepeit, és kell ismerni a szent tárgyak, terek, s a liturgikus szövegek, cselekmények megnevezéseit. Mindezek tehát állandó tanulást, foglalkozást, ismerkedést várnak el a római rítus hagyományos formájával ismerkedőktől. Ezért is van, hogy többen megtorpannak a nehézségek láttán. Aki viszont veszi a fáradságot, annak számára  egy nagyon szép, igaz és szent világ nyílik meg, s kincset talál.

A hagyományos római rítus tanulását, végzését számtalan dolog nehezíti napjainkban. Sok templom liturgikus terét annyira megváltoztatták, hogy fontos dolgok hiányozhatnak a méltó ünnepléshez. Leginkább a szentélyrekesztő áldoztatórácsok, az oltárlépcsők hiánya, a főoltárok eltávolítása, vagy a „szembemiséző” oltárasztalok által adott akadályok nehezítik a celebrálást. Nagyon sok sekrestyében nincsenek humerálék, megfelelő minőségű és tisztaságú szent öltözékek, pl. manipulusnak híre-hamva sincs. A mise előtti imádságos légkör és a szilenciumos sekrestye is ritkaság. Szükséges tehát az alkalmas terek, eszközök, kellékek beszerzése, s egy jó szkóla és ministránsok is nagyon sokat jelentenek, a hívek nevelése is nélkülözhetetlen.

Köszönöm mindazoknak, akik engem is segítenek a hagyományos rítus megismerésében, akiknek írásai gazdagítanak, akiknek jó példája ösztönöz. Köszönöm ministránsaimnak, kántor urunknak a rendszeres és hűséges szolgálatot, s a híveknek is, hogy olyan szép számban eljönnek a szent áldozatra. Nem könnyű hétfőn reggelenként 6 órakor az oltárhoz járulni, s előtte alkalmas módon felkészülni. De káptalanunk közös tapasztalata, hogy ennél szebben, jobban a munkahetünk nem kezdődhetne, mint a szentmiseáldozat ünneplésével.

Józsa Attila

2011. november 1., kedd

Mily kedvesek a Te hajlékaid


Templomszentelési mise Komáromban

A komáromi Szent András templom azon kevés helyek egyike, ahol a templomszentelési misét immár 3. alkalommal tartották a régi rítusban. A már hagyományosnak mondható sollemnis misét október 29-én, szombaton Józsa Attila galántai esperes plébános celebrálta Balogh Károly perbetei plébános (diákónus) és Kovács Gellért Ervin premontrei áldozópap (szubdiákónus) segédletével, valamint a Szent Mihály Laikus Káptalan és a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan közös oltárszolgálatával.

A Stubendek László úr szervezésében megvalósult szentmisén a Missa de Angelis ordináriumot a Vox Femina Nőikar és a Concordia Vegyeskar énekelte, akiket Galla József, udvardi orgonista kísért. A proprium tételeire a Szent Mihály Laikus Káptalant kérték fel, akik a honiak helyett énekelték a latin és magyar gregorián tételeket.

A templomszentelés jelentőségéről, a templom és az Egyház kapcsolatáról, a körülölelő anya hasonlatáról beszélt a prédikációban Józsa Attila esperes plébános. Itt születünk új emberré, itt növünk fel, itt válunk közösséggé, itt hangzanak el könyörgéseink és hálaadó imáink, itt kapjuk az útravalót örökségünkhöz és itt van jelen az áldozat. Ahogy a gyermek anyja nélkül, úgy a közösség a templom nélkül is elvész. Megjegyzendő, a Szent András templom már kritikus állapotban van, ahogy az érdeklődés is, hiszen Komáromból meglepően és érthetetlen módon nagyon kevesen gyűltek össze. A hasonlat tehát találó és egyúttal elszomorító is volt. Akik viszont jelen voltak, nagyon imádságos lelkületről tettek tanúbizonyságot. E hajlék kedvességéről ők tanúskodtak.

A mise utáni agapén Elek László komáromi esperes látta vendégül a társaságot a Szent András templom melletti plébánián, ahol Stubendek Lászlóval együtt megköszönték, hogy a régi rítusú misével is sikerült egy új hagyományt teremteni Komáromban. Reméljük a hagyomány megmarad és jövőre ugyanitt az érdeklődés nagyobb lesz és tömegek fogják zengeni, hogy "Ó, mily félelemmel tiszteljük ezt a helyet. Ez az Isten háza és kapuja a mennynek."

2011. október 31., hétfő

...mindenben gazdagok lettetek általa (1Kor 1, 4-8)


A Primavera vegyeskórus
2011. október 16-án, a Pünkösd utáni XVIII. vasárnapon Harmat Artúr: Missa Assumpta est Maria in coelum (Szűz Mária felvétetett a mennybe) c. miséje hangzott fel a székesfehérvári Primavera vegyeskarnak köszönhetően a galántai Szent István király templomban. A Szent István király városából érkező vegyeskart Szabó Adrienn karigazgató vezényelte, orgonán pedig Szarka Andrea kísérte. A régi rítusú énekelt szentmisét Józsa Attila esperes plébános celebrálta a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan oltárszolgálatával és Ternóczky Istvánnal, a galántai templom orgonaművészének közreműködésével.

Lépcsőima az oltárnál
A szentleckéből választott betétcím tükrözi azt a hozzáállást, melyet mind a szervezők és szolgálattevők, mind a hívek részéről, akik ez ünnepélyes alkalomból szép számban megjelentek, elmondható, hogy a mi Krisztus által gazdaggá tett közösségünk igyekszik a tőle telhető gazdagsággal válaszolni az Úr szavára. Galántán a hívő közösség számára az igényes egyházzene és a római rítus rendkívüli formája nem újkeletű dolog. Az Egyház liturgikus tárházából előkerülő gondosan válogatott tételek is arról tanúskodnak, hogy a misén nem vallásos énekeket sorakoztatnak fel, hanem itt magát a misét éneklik a magyar és latin gregoriánum gazdagságával. A Primavera vegyeskarból felhangzó mise ordinárium tételek ezért ebből a szempontból természetesen hatottak mindenki számára. Ha az Úr elhalmozott bennünket kegyelmével és minden tudománnyal, mi sem természetesebb, hogy a tőlünk telhető legszebbet, legtöbbet és legjobbat adjuk mi is neki. A kórusművek csodálatos többszólamúságával szállt az ének az Úr oltárához.

Prédikáció a szószékből
A prédikációban hallhattuk, mily nagyszerű alkalom és kegyelem is ez egyben, hogy e közösség itt egybegyűlhetett. Hálát adott értünk, a hívekért, a támogatásért, a hitben való kitartásért, hogy „feljöttünk az Úr házába.“ Hálát adott a Primavera kórusért is, hogy megtiszteltek és gazdagítottak bennünket is és a szent liturgiát is.

A szentmise után elhangzottak még az alábbi kórusművek is:

Bárdos Lajos: Üdvözlégy nagy Király
Bárdos Lajos: Idők vezére, Krisztusunk
Wiliam Byrd: Ave verum corpus
Saint-Saens: Ave verum corpus
Gárdonyi Zoltán: Szívemnek kősziklája
Gárdonyi Zsolt: Magyar ének
Kodály Zoltán: Szép könyörgés

2011. október 5., szerda

Őrzők, vigyázzatok a strázsán - egy traditalálkozó margójára


Akaratlanul is ez az Ady vers jutott eszembe, amikor végiggondoltam az elmúlt hétvége eseményeit és a Szent Mihály Laikus Káptalan kezdeményezésére Gödöllőn megvalósult laikus káptalanok találkozójának üzenetét. A találkozó némi kis humorral a „tradi“ jelzőt viseli lévén, hogy a hagyományos rítust kedvelők csoportosulásai gyűltek egybe a Földváry családnál: elsősorban a házigazdák (CLSMA), a szegedi Szent György Alapítvány, a Kecskeméti Liturgikus Kör és a nagymácsédi Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai. Kis ízelítőt kaphattak abból, ami a tulajdonképpeni céljuk is, hogyan lehet kis laikus csoportokon keresztül átörökíthetővé tenni a hagyományos liturgiát, mindezt törés nélkül, kellő igényességgel és a legapróbb sejtre, a családra alapozva. 

Jelenet a filmből
A premontrei gimnázium kollégiumában a Watchmen in the Night c. filmet néztünk végig, mely szintén a régi rítust végző francia bencés szerzetesek (Le Barroux) egy napját mutatta be, stílusosan idealizálva ugyan, de művészi igényességgel kihangsúlyozva a lényegi pontokat. Történelmi párhuzamot vonva a szerzetesi és klerikus berendezkedés és fejlődés mellett a káptalani feladatok hasonlóságára utalt Földváry Miklós előadásában, melyet a film megtekintése után tartott. A szerzetesi központok a történelem folyamán átvészelték az Egyházat ért különféle viszontagságokat, sőt számtalanszor meg is reformálták azt, gondoljunk csak Szent Benedekre vagy Szent Ferencre. A szerzetesi rend a káptalannal abban hasonló, hogy bár tagjai közt vannak klerikusok, de elsősorban laikus csoportról van szó. A liturgia azon részeit, melyek nem kötődtek egyértelműen a klérushoz, átvállalhatta magára és így az őrzők csoportjaként, az éjszakában is az egy igaz Istent szolgálva, végezték például a zsolozsmát. 

A zsolozsma lelki hatásairól, mindennapi végzéséről, a mai konzum alapú életmód megváltoztatásáról, illetve a munkavégzés módjáról folytattuk az elmélkedést szintén a szerzetesi napszakok beosztásának mintájára. Bármennyire is furcsa, mindez a renden kívüli mindennapi életben is megoldható. A 3-4 órás hóraciklusok kiragadják az embert a stresszes környezetéből a munkaszenvedélyéből és figyelmét újra az Istenre irányítják. A zsolozsma rendszert visz az életbe, biztosítja a szakadatlan kapcsolatot Istennel és szüntelen imádsággá változik, így a rákövetkező munka már nem mint önálló tevékenység, hanem az imádság kiterjedésévé válik, a hórák körülölelik. Ha másként nem is megy, a reggeli és esti dicséret végzése melegen ajánlott. Az olyan csoportok, mint például a laikus káptalan, de akár egy család is, ahol mindezt fel tudják vállalni, az imádság kerül a középpontba, ehhez alkalmazkodik a munkatempó, a családi élet ritmusa is és nem pedig fordítva. A hasonlóság a szerzetesi életformával nemcsak szembeötlő, de szerepében is egyaránt oly jelentős.

Azonkívül szükséges, hogy a családi fészek ne alvóhelyünk legyen csupán, ahova munka után pár órára hazamegyünk. Igyekezzünk otthon is a belső teret úgy kialakítani, hogy az az imádság és az élet helye is lehessen. A családi élet hangsúlya kerüljön házon belülre és ne tartsunk fenn több kapcsolatot, mint amennyit elbírunk (facebook, twitter, skype, stb.), és jó, ha a barátok is e rendszerben otthon érzik magukat. A káptalanok találkozója maga is ebben a légkörben valósult meg. Péntek este kompletóriummal kezdtünk, majd szombat reggel a 7 órai laudest régi rítusú szentmise követte, utána egy terjedelmes több órás séta a parkban, mely során volt alkalmunk tovább ismerkedni és beszélgetni, majd az ebéd, a filmvetítés és az előadás következett, amelyet vesperással zártunk. 

A mi részünkről a találkozó igen nagy jelentőséggel bírt, házigazdáink nagyon jó példával járnak előttünk. Van mit tanulnunk tőlük és ők önzetlenül megosztják velünk tapasztalataikat. Az ösvényt már tapossák, a mi dolgunk felsorakozni és járni rajta. Mindezt látni és hallani felejthetetlen élmény volt. Attila atyát idézve „jó, hogy vagytok”. Örzők, vigyázzatok a strázsán...

2011. szeptember 16., péntek

HALOTTI ZSOLOZSMA ÉS GYÁSZMISE DOBSZAY LÁSZLÓÉRT


2011 szeptember 12-én 19 órai kezdettel  a Szent Mihály Laikus Káptalan szervezésében az augusztus 26-án elhunyt Dobszay László tanár úrért végzett halotti zsolozsmán és gyászmisén vehettünk részt Budapesten, a II. kerületi Krisztus Király-templomban. A helyszín sajátossága, hogy Dobszay tanár úr ebben az utcában lakott, tehát nem véletlenül esett a választás éppen erre a templomra. Ritka szép napsütéses forró délután érkeztünk és a próbákig még maradt egy fél óra, hogy elidőzzünk a bejáratnál.

A lépcső tetején a földi és mennyei világ válaszfalaként várt a vaskos ajtó. A templomba belépve a sötét főhajóba ragyogó megvilágított szentély képe fogadott. Az oltárhoz vezető lépcsők tetején az aranyszínű tabernákulum és az alatta nyugvó rögtönzött ravatal fekete kontrasztja. Eszembe jutott a számtalan jegyzet, cikk és írás, melyen keresztül a tanár úr engem is megszólított, s a liturgiát oly egyszerűen megszerettette. Nem ismertem személyesen, de nagy tisztelője vagyok mindazért, amit hátra hagyott, s a legkevesebb amit érte tehettünk, hogy itt voltunk, leróhattuk kegyeletünket és imádkoztunk a lelki üdvéért.


A szertartássorozat az előrejelzett program szerint az esztergomi rítus, illetve a hagyományos római rítus liturgikus formáit követte: a vesperással kezdve, majd három nokturnussal végzett matutínum és laudessel folytatódott, végül pedig sollemnis gyászmisével és absolutioval fejeződött be, mintegy 3 és fél órás aktív éneklés mellett. A misét Kovács Ervin Gellért premontrei atya celebrálta, Balogh Károly perbetei plébános diakónusi és Józsa Attila galántai esperes plébános szubdiakónusi segédletével, ill. a CLSMA oltárszolgálatával. A szertartások menetét Földváry Miklós István jóvoltából a külön erre a célra összeállított Officium defunctorumból követhettük, melyből mintegy 70 példány állt rendelkezésre és mind el is fogyott. Kevés kivétellel, e szép számban megjelent tisztelői a szertertás hosszúsága ellenére mindvégig maradtak. Ahogy a szervezők ígérték, valódi egész éjszakás virrasztásnak tűnt, de a szó jó értelmében persze. A virrasztó zsolozsma gregoriánban énekelt válaszos zsoltárai és az olvasmányok Jób könyvéből a szívünkig hatoltak: „Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.”... „Vedd le rólam szemed, hadd örüljek egy kicsit, mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség és az árnyék országából. A sötétség honából, hol nincs semmi rend, hol a napvilág is fekete éjszaka.” ... "A napnak kitér az éj - így szokták mondani -, közel a fény, amely elűzi a sötétséget."

Köszönet a Szent Mihály Laikus Káptalannak, hogy mindez ilyen igényes szinten megvalósulhatott és a szertartásokon részt vehettünk. S ha ugyan szervezésileg a kissé szűkös liturgikus tér okozott is kellemetlenségeket a mozgás terén, mégis úgy gondolom, hogy a cél a lehetőségekhez mérten méltóképpen teljesült: Dobszay tanár úrért imádkoztunk, érte ajánlottuk fel a misét, érte virrasztottunk. Nyugodjék békében.

2011. szeptember 7., szerda

A Keresztelő Szent János Laikus Káptalan szolgálati helyszínei


Galánta látképe Birckenstein geometriakönyvéből 
A nyári szünidő miatt több cikkel is adósak maradtunk az olvasónak. Most ezen szeretnénk egy kicsit javítani. Mindenképpen szerettük volna röviden bemutatni azt a két települést, ahol mi, a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai a liturgikus ünnepléseink zömét végezzük. A szentmiséink a galántai Szent István király templomban vannak, a matutínumokat pedig Nagymácsédon énekeljük, ezért egy-egy rövid cikkben szeretnénk bemutatni ezeket a településeket.

Galánta rövid bemutatása

Galánta a magyar határtól kb 50 km-re északra fekvő közel 17 000 lakosú város, járási központ. Lakosainak kb. 40% vallja magát magyar ajkúnak. A nagyszombati érsekséghez tartozik.

Reneszánsz kastély
Az első írásos emlék Galántáról 1237-ből való, amikor is a Pannonhalmi Apátság birtokait összeíró iratban szerepel. A 15. században  Galánta Esterházy birtok lett. Az Esterházyak két gyönyorű épületet építettek: egy reneszánsz és egy neogótikus katélyt. A második világháborút követően “állami tulajdonba kerültek” az épületek és lepusztultak. 1992-ben a reneszánsz kastélyt felújították, a neogótikus sajnos nagyon rossz állapotban várja hogy elkezdődjenek a felújítási munkálatok.

Neogótikus kastély
Galánta első temploma a 13. században épült. A templom védőszentje Szent István király volt. Az évszázadok alatt többször is átépítették, legutoljára  a 18. század közepén. Ennek ellenére az 1780-as évek végén az akkori plébános - Horváth János - kezdeményezte egy új templom építését. Az új templom alapkövét ünnepélyes keretek között  tették le 1797. június 22-én. Az eseményen megjelent a szenci alesperesség papsága, Violt József Ignác általános érseki helynök és a galántai születésű Galgóczy Ferenc esztergomi kanonok, komáromi főesperes. Az új egyházi épület díszes, megáldott alapkövét, egy feliratos márványlapot a kiásott alapba 8 láb mélységben az idős Galgóczy Ferenc helyezte el. A díszszentbeszédet Bélik József zsigárdi plébános tartotta, majd az érseki helynök a főoltár tervezett helyén ünnepi szentmisét mutatott be. Az eseményt követően a vendégeket gróf Esterházy Erzsébet, Galgóczy Antal és Alagovich Sándor plébános látta vendégül. (Alagovich később a pesti szeminárium kormányzója, majd zágrábi püspök lett.) 


A Fő utca - 1. világháború előtt
A kéttornyú, egyhajós, klasszicista stílusban emelt templom 1800. novemberére készült el. A templom védőszentje újra Szent István király lett. Még 1805. szeptember 29-ig kellett várni, hogy a templomot felszentelje Vilt József Ignác érseki helynök. Az oltárba szent Severinus és szent Simplicius vértanúk ereklyéit helyezték. Azóta a templomot többször  átépítették, felújították. Legutóbb tavaly fejezték be a freskók restaurációját.

A kápolna 
Még egy szakrális épülete volt Galántának: a Hétfajdalmú Szűz tiszteletére emelt kápolna, amit a 18. század első felében építettek, de sajnos 1962-ben a haladó eszmék nevében teljesen lebontottak.

A városhoz szorosan kötődik Kodály Zoltán.  Miután apját kinevezték a galántai vasútállomás főnökének, 1885-től 1892-ig lakott a városban. Ennek (is) emléke az 1933-ban Budapesten bemutatott Galántai Táncok című műve. Talán Kodálynak köszönhető, hogy Galánta egyik testvérvárosa éppen Kecskemét, ahol a nagy zeneszerző született, és ahol szintén működik a hagyományos rítust végző hívők egy csoportja.

Galántán a hagyományos rítust 2009 őszén kezdtük el gyakorolni, 2010 őszétől rendszeresen vannak énekelt szentmisék, általában hétfő reggel 6.00-tól, illetve a főünnepeken. Nagyon kedvező a fogadtatása, a hívek részvétele növekszik, keresik az alkalmat, hogy részt vegyenek a régi rítusú misén. A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy van igény a hagyományos misére is.  Bízunk abban, hogy a római rítus renkívüli formájának jövője ugyanolyan szép és dicső lesz, mint a múltja. Nem csak Galántán.

2011. augusztus 26., péntek

Elhunyt Dobszay László tanár úr

A Szent Mihály Laikus Káptalan körleveléből értesülve közöljük a fájdalmas hírt, hogy hosszú szenvedés után a ma hajnali órákban elhunyt  Dobszay László, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, népzenekutató, karnagy, egyetemi tanár, a Magyar Egyházzenei Társaság örökös tiszteletbeli elnöke.

Kép a The New Liturgical
Movement oldalról, 2009
„Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában és a muzikológiában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. [...] így például amellett, hogy mértékadó tanulmányokat közölt a gregorián ének történetének és stílusának tárgyában, egyúttal bevezette ezt az éneket a iskolai énektanítás tankönyveibe egészen az alsó fokig, adaptálta a gazdag repertoárt az anyanyelvű egyházzenei gyakorlat számára, s a Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatásában és előadásában.[...]Az egymást kiegészítő zenei ágak jótékony kölcsönhatásának másik példája Dobszay László tevékenységében az a mód, ahogyan a népzenekutatásban szerzett tapasztalatok beépültek gregorián tanulmányaiba, legújabban a magyarországi források teljes offícium antifónarepertoárjának szisztematikus kiadásában.
Kép a The New Liturgical
Movement oldalról, 2009

[David Hiley: Laudatio, a Laborare fratres in unum. Festschrift László Dobszay zum 60. Geburtstag című tanulmánykötetből. Hildesheim und Zürich: Weidmann, 1995.]

Példamutató tudományos munkássága a zene és a liturgia terén, mellyel nagyban hozzájárult az Egyház közkincseinek fennmaradásához nemcsak hazai berkekben tiszteletreméltó, de nemzetközi szinten is elismert és nagyrabecsült. Eme munkásságának és tanúságtételének sokat köszönhet a Keresztelő Szent János Káptalan is. Kötelességünknek érezzük, hogy tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki munkásságáért, helytállásáért, példamutató magatartásáért, s egyúttal imádkozzunk  a tanár úr lelki üdvéért, ezért ma este halotti vecsernyét és matutínumot végzünk. NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

2011. augusztus 24., szerda

Templombúcsú - Szent István király tiszta szívvel...

„Magyar hazánk, te jó anya,
fiad dícsérd ma, őt dalold,
zengjen a himnusz dallama,
hozzá, ki mindig pártfogolt.”

2011. augusztus 20-án a római rítus rendkívüli formájában bemutatott szentmisével tisztelegtünk nemzetünk szent apostoli királya és államalapítója előtt, kiben egyben a magyarság és a galántai templom védőszentjét is ünnepeltük. Szent István király, első a magyar királyok közt, kinek születését a „Saul megtérését kiimádkozó” (ÉE) Szent István vértanú az isteni kegyelemnek köszönhetően egy látomásban közli és egyben névadójául is szolgál Géza fejedelem születendő gyermekének. A görög Stephanos latinul korona, s e nagy és bölcs király, ki elsőként kapja meg a koronát, Isten fejedelmi terveinek gyümölcseként, kivezeti a magyarságot a sötétségből, majd hálából a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlja.

„Tiszta szívvel, szóval, ésszel
zengjük Istent szent beszéddel,
vígadozz Magyarország!”

A Szent jobb körmenetre emlékezve idézte fel Józsa Attila esperes plébános a Szent István király körüli máig is élő egyházi hagyományokat, és az Európa szívében több mint 1000 évet átívelő keresztény magyarság töretlenségét a hagyományokban és azok őrzésében. Ennek tiszteletére ünnepeltünk a régi rítusban, mely nagyjából azt az ezer évvel ezelőtti állapotot tükrözte a szentmisében, mely Szent István korára is jellemző volt, melyet ő is hallhatott, ezzel mintegy rámutatva az Egyház kortalanságára és töretlenségére, mely az örök Krisztus jelenlétében ugyanaz tegnap és ma és holnap is.

A szentmise szombat este 6 órakor kezdődött és a hívek szép számban megjelentek, több mint százan töltötték meg a padokat. Először vehették kezükbe a CLSIB misefüzetét is, melyből aktívan nyomon követhették a mise menetét, és együtt imádkozhattak a ministránsokkal. A régi rítus élménye láthatóan mély nyomot hagyott bennük, a megfoghatatlan mégis érzékelhető misztérium immár sokadszorra hódította meg a hívek szívét. A szentmisét követő vecsernye pedig feltette rá a koronát. Sokak számára az énekes zsolozsma még viszonylag új volt, és kissé bátortalanul énekelték a válaszos zsoltárokat, de gyerek és felnőtt egyaránt tudatában voltak annak, hogy e szent térben most az Isten imádása folyik, mely formálja és alakítja lelkünket.

2011. augusztus 7., vasárnap

Hagyományos rítusú kerékpártúra

Közösségépítő túrára hívjuk a hagyományos rítust kedvelő tagokat és szimpatizánsokat. A tavalyi komáromi út kellő tapasztalataival felvértezve az idén 2011. augusztus 17-én újabb kerékpártúrát szervezünk. Az útvonal, ahogy a program is a tavalyihoz képest kissé módosult, és a résztvevők tűrőképességének függvényében még változhat is. A terv szerint a túra Somorjáról indul majd, a Nagy-Duna mentén Vajka és Bódafa érintésével Bős és Bacsfa lesznek a közbünső állomások, majd visszatérve Somorjára megközelítőleg 60 km-es körtávot teljesíthetünk. A túra során természetesen nem maradnak el az énekes zsolozsmák és a szentmise sem. Ezek helyszínéről és a részletes útleírásról a későbbiekben még tájékoztatunk. Az érdeklődők jelentkezhetnek a káptalan e-mailjén: capitulum.lsib@gmail.com.

Előkészületben a káptalan latin-magyar misefüzete

Tekintettel arra, hogy a római rítus hagyományos formájában végzett szentmisék immár rendszeressé váltak a galántai Szent István király templomban, indokolttá vált egy olyan misefüzet kiadása, mely tartalmazza a mise állandó részeit latin-magyar fordításban, elősegítve a hívek aktív részvételét a misében. Mivel a hagyományos rítusban a hívek magatartása eltér kissé a rendes formában megszokottól, ezért ugyancsak szükséges, hogy a hívek a különböző testtartásokat (térdeplés, ülés, állás) egységesen végezzék és megtanulják az énekelt párbeszédes részeket is. Ezért a káptalan egy kiadványban igyekszik kedveskedni a rítus felé érdeklődőknek, melyben összegzi a csendes imádságos részeket is. A kiadvány a nyomdai előkészületei már folyamatban vannak, a káptalan e-mailjén és a galántai plébánián lesz kapható, addigis innen letölthető.

Találkozásom a római rítus hagyományos formájával - Józsa Attila, galántai esperes-plébános beszámolója a régi rítusról

A múlt század nyolcvanas éveiben voltam általános iskolás és ministráns. Szülőfalunk plébánosa Ft. Kurcz Béla 1946-ban került hozzánk és 1990-ig ő vezette a plébániát. Bár átvette a megújított római rítust, de a plébánia életében nagyon sok hagyományos dolog megmaradt. Pl. mindig a régi miseruhákat használta. Vasárnaponként a szószékről végezte a prédikációt. A köznapi miséket reggel végezte, s  a római kánont imádkozta. Május hó folyamán személyesen vezette a litániát, októberben pedig a rózsafüzér-ájtatosságot, pontosan úgy, ahogy azt az esztergomi Praeorator előírta.  Az egész napos szentségimádás napján falum népe térdepelve háromszor körüljárta a főoltárt és így fejezte ki mélységes tiszteletét az Oltáriszentség titka iránt. A szentélyrekesztő rács is használatban maradt, legalább a karácsonyi és húsvéti gyónások alkalmával ott osztotta ki plébánosunk Krisztus Testét.

Középiskolás koromban bár kezdetben meghódított engem is  a gitáros ének divatja, de ugyanekkor ismertem meg az Éneklő Egyház által felkínált magyar gregoriánt és liturgikus kultúrát is. Ez utóbbi erősebb hatással volt rám. A magyar nyelvű gregorián megismeréséhez nagy impulzust adott egy papszentelés ünnepe az esztergomi bazilikában, azt hiszem 1991-ben, ahol megtapasztaltam, mit jelent a szkóla, a szép és rendezett liturgia, valamint az igényes liturgikus ének.

Papnövendék koromban javarészt értékes liturgikus kultúrával találkoztam, de a megújított liturgia keretében. Szerencsére találkozhattam a Graduale Romanum sok tételével, de az Éneklő Egyház népnyelvű liturgikus tételei és a népzsolozsma is a gyakorlatban kerültek közel hozzám. Ekkortájt kezdtem foglalkozni a középkori Magyarország liturgiájával. Minden rendelkezésre álló kutatást, szakirodalmat próbáltam egybegyűjteni, hogy otthon legyek a témában. Ezen a területen nagyon sokat jelentettek számomra a magyar liturgiatörténet kutatói, köztük témavezető professzorom munkássága, s a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének és a Magyar Egyházzenei Társaságnak kutatásai, kiadványai. Furdalt  azonban a lelkiismeret, hogy érdemes-e időt, fáradságot szánni egy ilyen történeti témához, nem kellene hasznosabb dolgokkal foglalkozni, de ráéreztem arra, hogy a Katolikus Egyház történelmének és életének szerves része volt fél évezreden át a középkori liturgia. Ha más okból nem is, de az Egyház iránti tisztelet és szeretet, s az igazság keresése megköveteli a téma kutatását. A középkori és a római rítus megújult formája között azonban hiányzott a láncszem ismerete. Ez a láncszem a Trentói zsinatot követő római liturgia. Ennek tanulmányozásában akkor még nem mélyültem el, élő gyakorlati tapasztalatom pedig nem volt róla.

Amikor 2007-ben megjelent a Summorum Pontificum apostoli levél a római rítus hagyományos formájáról, kellemesen meglepődtem, éreztem, hogy olyan valamiről ír a Szentatya, ami közel áll a szívemhez és amire nagyon vágyódom, hogy megismerjem. Ekkor kezdtem el a hagyományos római mise tanulmányozását.  Ebben nagyon sokat segített egy esztergomi kurzus, valamint a XVI. Benedek pápa és a liturgia c. budapesti konferencia. Nagy hálával tartozom egy budapesti közösségnek is, amely a hagyományos rítus végzésére összpontosít, a Szent Mihály Laikus Káptalannak. Az első két csendes misémet rendkívül bátortalanul és félénken végeztem a Szent István Bazilika mellékoltáránál.  2008 augusztusában Rómába utaztam, hogy megszerezzem az 1962-es misekönyvet, és hogy eleven tapasztalatot szerezzek a Róma liturgikus tereiről, amelyeket addig kevéssé ismertem. 2009 nyarán Galántára kerültem esperes-plébánosnak. A plébániatemplom gyönyörű barokk főoltárral rendelkezik, az oltárépítmény 1800-ból, az oltárfelépítmény 1741-ből származik. Megmaradtak az elegáns vörösmárvány oltárlépcsők is. Ideális tér a „tridenti” mise végzésére. Ugyanezen év karácsonyán meglátogattam egy ifjúkori jóbarátomat szülőfalumban, s a beszélgetés során ráébredtünk, hogy mennyire összeköt bennünket a liturgia szeretete és a hagyományos római rítus megismerése utáni vágy. Rövidesen el is kezdtük a hagyományos rítusú mise begyakorlását. Időről időre pedig sor került egy-egy csendes mise bemutatására Galántán. Fokozatosan azonban a mise énekelt formája felé fordultunk és további ministráns társak is csatlakoztak. Így került sor 2010. nyarától  az első énekes misékre, azóta pedig több nagyobb ünnepen tartottunk hagyományos szertartású énekes misét. A régi rítushoz tartozó ünnepléseim közül, kiemelkedik az az ünnepi mise – missa sollemnis, amelyet a budapesti Egyetemi templomban vezethettem 2010. november 9-én, amikor a 375 éves ELTE ünnepségei voltak. Ebben a templomban szenteltek diakónussá, s ezért maga a helyszín nagyon sokat jelentett. Egyébként is gyönyörű liturgikus térről van szó. Ezt a misét kiemelte, hogy kiváló asszisztenciával, és szkólaszolgálattal volt bemutatva.

2011 első félévében minden hétfő reggel tartottunk énekelt misét a galántai plébániatemplomban, abból a célból, hogy a misevégzés és a ministrálás rendjét a lehető legszebben elsajátítsuk. Az egész félév során sikerült kitartani az elhatározásunk mellett. Most már hetente legalább egy alkalommal van mód a szentmise ünneplésére a „rendkívüli” s egyúttal hagyományos formában.

A hagyományos rítus megismerése engem személy szerint nagyon gazdagít. Plébánosi beosztásom folytán a liturgiák java részét a megújított forma szerint végzem. Úgy érzem, hogy éppen ezért a „tridenti mise” nagyon hozzásegít az egyensúlyhoz. A hívek részéről is pozitív fogadtatásban részesült a régi mise. Volt néhány alkalom, amikor a templom teljes közösségével ünnepelhettünk. Főpásztorom és paptestvéreim, bár kicsit tartózkodóan, de mégis barátságosan állnak a tényhez, hogy szeretem a hagyományos misét. Meggyőződésem, hogy a hagyományos forma ismerete, szeretete és végzése csakis segítheti az Egyház istentiszteletének méltó végzését. Köszönet és hála a Szentatyának, hogy bátorításával, útmutatásával segíti ennek a nagy kincsnek a megismerését, megőrzését, a római liturgia hagyományos formájának gyakorlását.

2011. június 21., kedd

SZENTIVÁNÉJI MATUTÍNUM

Tintoretto: Keresztelő Szent János születése
Június 24-én az Egyház Keresztelő Szent János születését ünnepli. Sok más szenttel ellentétben olyan kivételes személyre emlékezünk, akit az Egyház oly nagyra tart, hogy nem csak vértanúságát (fejvétele), hanem születését is nagy tisztelettel ünnepli. Keresztelő Szent János, Krisztus Urunk előfutára, a legnagyobb a próféták között és egyben az utolsó is, hiszen az Úr Jézusra mutató ujja előrejelzi az Ószövetség beteljesítését és egyben az Új kezdetét. Ő az előfutár, a Pusztában kiáltó, kinek szavai visszhangoznak az Evangéliumban, s ki már anyja méhében felujjongott az Úr jövetelekor.

Mivel egyben Ő egyházmegyénk és plébániatemplomunk védőszentje is, ezért ragaszkodva az itteni hagyományokhoz adódott az alkalom, hogy Őt válasszuk a megalakulóban lévő laikus káptalanunk névadójául. A budapesti Szent Mihály Laikus Káptalannal történt egyeztetés után működésünk a székes káptalanok mintájára laikus társas káptalanként tűnt ésszerűnek (káptalanunk történetéről bővebben az oldallécen és az Ismertetőben lehet majd olvasni), kezdeményezésünket nagy lelkesedéssel fogadták. Ezért e nagyszerű ünnepet választva úgy határoztunk, hogy névadó szentünk tiszteletére Szentivánéji matutínumot tartunk. 

Isenheim-i oltárrészlet
A II. Vatikáni zsinat szerint "mindazok, akik a szent Zsolozsmát végzik..., az Anyaszentegyház nevében állnak Isten trónja előtt. Ajánlatos, hogy a világi hívők is imádkozzák, akár maguk között csoportban, de még külön-külön egyenként is." A zsolozsmát végzők nem pillanatnyi vallásos élményüket fejezik ki, hanem az Egyház legfontosabb mondanivalóit veszik ajkukra. A zsolozsma az imádság iskolája is. Megtanuljuk belőle, hogy imádságunk az isteni igazságokból nőjön ki. Hogy az imádságban dicsőíteni, szemlélni, Isten műveit megvallani, azokról megemlékezni is kell, nem csak kérni, sőt Isten szavát megfelelő módon hallgatni is imádság! A matutínum forrásanyagául Dobszay László az Esztergomi Breviárium alapján készült és a Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom által 2000-ben kiadott "Keresztelő Szent János zsolozsmája" szolgált, melyből a Virrasztó Zsolozsma részt készítettük elő.